2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A koffein növelheti a vetélés kockázatát?

A legtöbb szülészorvos eddig általában azt mondta, hogy naponta egy-két kávé a terhesség lefolyását nem zavarja, de egy új vizsgálat szerint már kevés koffein is megduplázhatja a vetélés kockázatát.
2008. január 21. hétfő 14:15 - Hírextra
Több, korábbi tanulmány arra utalt, hogy a kávé, a koffein fokozza a vetélés esélyét, de ezek a vizsgálatok a sok kávé fogyasztásának veszélyére utaltak és a szakemberek azt is hangsúlyozták, hogy a terhességgel kapcsolatos "reggeli betegség", amikor az áldott állapot korai szakában, a nap elején hányinger, hányás jelentkezik, alapvetően befolyásolja az eredményeket, mert azoknak az adatai, akik a hányinger miatt ebben az időszakban már nem isznak kávét, torzítják a statisztikát.
A fontos kérdés tisztázása végett a kaliforniai Kaiser Permanente kutatói De-Kun Li vezetésével San Francisco környékéről 1063 terhes asszonyt vizsgáltak. Gondosan elemezték a terhességek lefolyását és azt is rögzítették, hogy ittak-e kávét a hölgyek a terhesség előtt, közben és után.
Megmérték az amerikai asszonyok szokásos kávéinak koffeintartalmát is: a Starbucks kávézókban a nagy pohár kávé 270 milligram koffeint tartalmaz, míg az ottani, népszerű tejeskávéban csak 75 milligramm koffein van. Az adatok szerint a hölgyek közül 164 naponta 200 mg koffeint, vagy annál is többet fogyasztott, 635 néha kávézott, de az előbbi adagnál kevesebbet, végül 265 terhes nő egyáltalán nem ivott koffeines italokat.

A vizsgált személyek közül 172-nek a terhessége szakadt meg szülés előtt. A terhesség megszakadása kétszerte gyakoribb volt azok körében, akik napi 200 mg vagy annál több koffeint fogyasztottak, ami azt jelenti, hogy a vetélés az erős kávésok között 25 százalék volt, míg abban a csoportban, amelyiknek a tagjai egyáltalán nem ittak koffeintartalmú italokat, ez csak 12 százalékban fordult elő.
De-Kun Li hangsúlyozta, hogy a napi 200 milligramm koffein maximális napi adagja az a fordulópont, ami jelentősen növeli a terhesség megszakadásának kockázatát. A kutatók azt is vizsgálták, hogy volt-e különbség azok között, akiknél a "reggeli betegség" kifejezetten jelentkezett, vagy azoknál, akik ilyen szempontból terhességük elején nem szenvedtek.

A terhesség megszakadásának kockázata azonosnak bizonyult, ha a vizsgált személy a napi 200 milligrammos koffeinadagnál naponta többet vett magához, akár volt "reggeli betegsége", akár nem. Még azt is megnézték, hogy változtatott-e az kockázaton, ha valaki terhessége alatt csökkentette a kávé adagját, de az eredményeket ez sem befolyásolta.

A munkacsoport vezetője szerint egyelőre nem tisztázott, miért okozhat a koffein vetélést. Egyes elméletek szerint a koffein a méhlepény véráramlását csökkenti és ez vezethet a magzat károsodásához. Az amerikai szülészszakorvosok adatai szerint a terhesség megszakadása az esetek 60 százalékában kóros kromoszómák következménye és semmiféle táplálkozási befolyásra nem kell gondolni.

Az orvosok véleményét a kaliforniai kutatók eredményei alaposan megosztották. Tracy Flanagan, aki ugyanannak a Kaiser Permanente egészségügyi rendszernek a szülészszakorvosa, mint De-Kun Li, úgy nyilatkozott, ezek alapján a hozzá forduló terhes asszonyoknak azt tanácsolja, hogy naponta legfeljebb egy csésze kávét igyanak, vagy a szülésig hagyják abba a kávézást.

Katharine O'Connell, a Columbia University szülésze viszont úgy érzi, az új tanulmány adatai nem elég meggyőzőek ahhoz, hogy megváltoztassák az Amerikai Szülészeti Kollégium jelenlegi álláspontját, amely szerint terhesség alatt a mérsékelt kávéfogyasztásnak értékelhető kockázata nincsen. Más szakemberek szerint ez a kérdés további vizsgálatokat igényel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását