2024. április 20. - Tivadar

Tánc a Tháliában

Mándy Ildikó két koreográfiája is szerepel az Alternatív Thália Projekt (ATP) pénteken kezdődő programjában, amelynek a budapesti Thália Színház ad otthont. Az ATP nyitónapján látható előadásokról Tariska Andrea tájékoztatta az MTI-t, az egyik koreográfiá
2008. január 17. csütörtök 09:23 - Hírextra
Az ATP keretében tizenegy nap alatt összesen tizenhat táncművészeti, színházi, zenei produkciót láthat a közönség.

Az "ÖŐT" című előadás rendezése és a koreográfiája egyaránt a Harangozó Gyula-díjas Mándy Ildikó munkája, szereplői: Fenyves Márk, Pálosi István, Szelőczey Dóra (videón). A 18 éven felülieknek ajánlott produkció egy számhoz kapcsolódik, az ötös szám Kínában használatos értelmezéséhez, az öt kapcsolatfajtára (uralkodó-alattvaló, apa-fiú, férj-feleség, báty-öcs, barát-barát) fókuszál.
Az este második részében Mándy Ildikó Társulata az Időtolvajok - Matter of Time című előadást mutatja be, amelyet az alkotók úgy határoznak meg: játék a térrel és idővel; "kizökkentjük az időt, és kiforgatjuk magából a teret". Közreműködik Hucker Kata, Szelőczey Dóra, Dózsa Ákos, a rendező-koreográfus ez esetben is Mándy Ildikó.

Mándy Ildikó Társulata 1999-ben alakult. Az állandó munkatársak mellett minden produkció kiegészül más művészekkel. Első munkájuk az XYZ című tánc-látványszínházi előadás volt, amely M. Tóth Géza, azóta Oscar-díjra jelölt animációs filmrendezővel és Stollár Xénia zeneszerzővel közösen készült, s a veszprémi II. Országos Kortárs Összművészeti Fesztiválon alkotói díjat kapott.

Plázaláz című táncfilmjüket 2003-ban levetítettek a 34. Magyar Filmszemlén. Az elmúlt években a társulat fellépett Németországban, Csehországban, Lengyelországban és Egyiptomban is.
Mándy Ildikó táncos, koreográfus, tanár a Dominó Pantomim Együttesnél tanult és működött 1983-ig. A Corpus Pantomim Együttes tagja, majd az Artus Színház alapító tagja volt, 1999 óta saját társulatával dolgozik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását