2024. április 20. - Tivadar

Az Október 23. Bizottság Alapítvány közleménye

Az Október 23. Bizottság Alapítvány a mai nappal meghirdeti a Nemzeti Akció Programját. A program lényege, hogy a korábban a 2006–os őszi rendőri brutalitást eredményesen vizsgáló civil szervezet társadalmi párbeszédet indít a Magyarországot súlyos
2008. január 17. csütörtök 10:23 - Hírextra
Jelenleg a társadalmat az Egészségbiztosításról szóló törvény foglalkoztatja leginkább, hiszen nagy a veszély, hogy február 11-én az Országgyűlés azt újra megszavazza.

Az Október 23. Bizottság Alapítvány ezért támogatja az Albert házaspár népszavazási kezdeményezését. Felhívja minden magyarországi város és település figyelmét, hogy tartsanak sajtótájékoztatókat, hiszen ezek sokszorosító hatása felbecsülhetetlen.
A bizottság tagjai újra megkezdték az országjárást. Tegnap Szekszárdon, majd Debrecenben, Móron, Kápolnásnyéken tartanak fórumokat.

Ezzel egyidejűleg az alapítvány szakértőket kért fel, akik gazdasági, jogi szempontokat figyelembe véve rámutatnak a tv. társadalomra való veszélyességére.

Felhívják a figyelmet, hogy a tv. hatástanulmány nélkül: hazárdjáték egy nemzet sorsán.
A tv. bevezetésének várható következményeit a már megbukott nyugdíjreform következményeivel vetik össze.

Vizsgálják, hogyan érinti a tv. a romákat, a fogyatékkal élőket és a mélyszegénységben élőket.
Szükség esetén a szakértők beadványukkal Alkotmánybírósághoz fordulnak, vagy akár próbapert indítanak a kormány ellen.

A Civil Jogász Bizottság továbbra sem feledkezik meg a rendőri brutalitás áldozatairól. Ezért havi rendszerességgel, pszichológus és szociális munkás segítségével folytatja az őszi rendőri brutalitás következtében poszttraumás stressz szindrómában szenvedők segítését.
A CJB tagjai továbbra is megjelennek a bírósági tárgyalásokon és felemelik szavukat az igazságtalan ítéletek ellen.

Az alapítvány nemzetközi konferencia és sajtó tájékozató sorozatot tervez kéthavi rendszerességgel a civil társadalmat érintő kérdésekben.

A CJB tagjai és munkacsoport vezetői rendszeresen szólalnak fel, publikálnak és lobbiznak az egészségügyet, oktatást, kisebbségi kérdéseket és más emberi jogi témákat illetően bel és külföldön egyaránt.

Ezennel csatlakozásra hívom fel a civil társadalmat, mert 2008 a civileken múlik!

Dr. Szöőr Anna
Kuratóriumi tag
Október 23. Bizottság Alapítvány
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását