2024. április 20. - Tivadar

Belső vita az egyetemen

A Politikatudományi Intézet és a Szociológiai Intézet vezetője is benyújtotta a lemondását a Miskolci Egyetemen, igaz, az utóbbi lemondás már tárgytalan; a kampusz vezetésének véleménye szerint a lemondásokról szóló információk csak gerjesztett hírek, s c
2008. január 16. szerda 15:30 - Hírextra

Patkó Gyula, azt mondta: a beiskolázási kampány közepén nemcsak az intézmény, hanem a város és a régió is vesztese lehet ennek a negatív kampánynak, hiszen mindösszesen egy tanársegédi poszt betöltése miatt alakult ki a Politikatudományi Intézet ügye, ami egyébként a meglátása szerint nem is számít ügynek.

Mindennapos dolog, hogy egy demokratikus testület, ebben az esetben a kari tanács nem fogadja el valakinek a kinevezését, akit nem tart megfelelőnek. Tavaly például egy professzori kinevezést nem szavaztak meg, még sem lett belőle "országos bonyodalom" - emlékeztetett.

Mint hangsúlyozta, az érintettek a sajtót használják fel arra, hogy vélt sérelmeiket ekképp rendezzék.
Simon János, a Politika-tudományi Intézet igazgatója, aki az elmúlt hét péntekén nyújtotta be lemondását, a távirati irodával közölte: csak akkor lát esélyt arra, hogy lemondását visszavonja, ha strukturális változások lesznek a karon.

Véleménye szerint egyebek mellett az volt "az utolsó csepp" a pohárban, hogy a kari tanács nem támogatta annak a kollégájának a tanársegédi kinevezését, akinek alkalmazása a feltétele lett volna annak, hogy a politológia szakon mesterképzés indulhasson 2008 szeptemberében. A státuszra négy pályázat érkezett, ebből három érvénytelen volt, az intézet által is támogatott kinevezést pedig nem szavazták meg, holott a pályázó minden feltételnek megfelelt. "Ezzel elvesztettünk egy évfolyamot, ugyanis nem tudtuk beadni akkreditálási kérelmünket" - fűzte hozzá.

Mint mondta: kollégái, Fricz Tamás és Csizmadia Ervin egyetemi oktatók is távozni készülnek a miskolci egyetemről.

Fazekas Csaba dékán a távirati irodának úgy fogalmazott, hogy "mindez nem nagy fajsúlyú dolog", a képzés egyáltalán nincs veszélyben, s csak az érintettek generálják a nem létező problémát. A tanársegédi állásra pályázó személy egyébként már két évvel ezelőtt is próbálkozott, de akkor sem támogatták kinevezését. Ami történik, az csupán hangulatkeltés - mondta.

Pankucsi Márta, a Szociológiai Intézet vezetője, aki szintén beadta felmondását, mivel attól tartott, hogy a különböző megszorítások és létszámleépítések ellehetetlenítik működésüket, az MTI-nek azt mondta: beadványa már tárgytalan.

Mint jelezte: az egyetem vezetése biztosította őt arról, hogy nem lesz elbocsátás. Így tovább dolgozhatnak azon tervükön, hogy beindítják a szociális munkás alapszakot, ami ebben a régióban különösen fontos.

A Miskolci Egyetemen kirobban belső vitákról először a szerdai Észak-Magyarország írt. A cikkben a történteket kommentálva Patkó Gyula, az egyetem rektora azt mondta: az egyetemen 102 tanszék van, és máshol is történtek már hasonló döntések. A lapnak nyilatkozva úgy vélte: szerinte Simon János is meggondolja még magát.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását