2024. március 29. - Auguszta

Újabb pályázat

Újabb pályázat érkezett a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói székére, ezzel nyolcra emelkedett a pályázók száma - tudta meg az MTI kedden a városi polgármesteri hivatal sajtóreferensétől.
2008. január 15. kedd 18:12 - Hírextra
Csutka István színművész, táncművész, rendező, a debreceni teátrum korábbi vezetője postán küldte el pályázatát, s így az csak hétfőn érkezett meg a hivatalba - mondta el Stettler Zsuzsa.
A teátrum vezetésére tavaly decemberben kiírt pályázatra jelentkezett továbbá Kárpáti Norbert színművész, a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja, Kuna Károly színművész, a veszprémi Petőfi Színház tagja, Márton András színművész és Miklós Tibor író, rendező, szövegíró.

Pályázott továbbá Szurdi Miklós, a Vörösmarty Színház jelenlegi igazgatója, Vasvári Csaba színművész, az Echo Hungária TV Zrt. elnöke, valamint Vas-Zoltán Iván színművész, rendező, a Rátkai Márton Zenés Műhely vezetője, szabadfoglalkozású rendező is.

A pályázatokat a székesfehérvári közgyűlés kulturális bizottsága, szakmai szervezetek, külső szakértők értékelik majd, s a kulturális bizottság javaslata alapján várhatóan február 14-ei ülésén hozza meg a döntést az új színházigazgató személyéről a képviselő-testület.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását