2024. április 20. - Tivadar

A hormonpótlás növeli a kockázatot

Mindössze három éves hormonpótlás négyszeresére növeli a mellrák egy ritkább típusának veszélyét - állítják amerikai kutatók.Több tucat tanulmány foglalkozott már azzal, milyen veszélyekkel jár a nők változókori tüneteinek enyhítésére adott hormonpótlás.
2008. január 15. kedd 16:15 - Hírextra
Az eddigi kutatási eredmények alapján az orvosok feltételezték, hogy legalább öt évnyi összetett hormonterápia után kell csak a mellrák kockázatának növekedésével számolni.

Christopher Li és csoportja tanulmányozta elsőként a tejtermelő lebenykékből kiinduló, úgynevezett lobuláris emlőrák és a kombinált, ösztrogén-progeszteron hormonterápia kapcsolatát. A lobuláris emlőtumorok az összes mellráknak mintegy 10 százalékát teszik ki. Terjedése, szóródása gyors, úgynevezett invazív típusú rák.

Li kutatócsoportja 1500 menopauza utáni nőt vizsgált, akik közül 1044-nek volt mellrákja, 469-nek pedig nem.

Úgy találták, hogy azok a nők, akik a felmérés időpontjában is kombinált hormonterápia alatt álltak, háromszor nagyobb eséllyel voltak a daganattal élők között. Azoknak, akik három évnél régebben szedték a hormonokat, legalább háromszor nagyobb kockázata volt a lobuláris rákra.
Az invazív lobuláris rákesetek száma 52 százalékkal nőtt 1987 és 1999 között az Egyesült Államokban. A duktális karcinóma (a tejkivezető csövecskékből kiinduló mellrák) aránya ugyanebben az időszakban 3 százalékkal nőtt, míg az összetett, lobuláris-duktális esetek aránya 96 százalékkal.

A Cancer Epidemiology, Biomarkers and Prevention című szakfolyóirat januári számában megjelent tanulmány szerzői összefüggést látnak az esetszámok növekedése és a gyakrabban alkalmazott kombinált hormonpótlás között.

Egy 2002-es átfogó felmérés ingatta meg azt a korábbi hitet, hogy a hormonpótlás kedvező a krónikus betegségek, főként a szívbetegségek megelőzése szempontjából. Azóta több tanulmány utalt arra, hogy a kombinált hormonpótlás növelheti a petefészek- és mellrák, valamint a stroke kockázatát.

A felmérés nyilvánosságra kerülése óta ritkábban alkalmazzák az összetett hormonpótlást a változókori tünetek enyhítésére az Egyesült Államokban. A mellrákos esetek száma 2001 és 2004 között 8,6 százalékkal csökkent, vélhetően nem függetlenül a hormonpótlás alkalmazásának visszaszorulásától.

A szerzők hangsúlyozzák, hogy a friss adatok nem jelentik a hormonpótlás teljes elvetését, szükségességét minden esetben a szakorvosnak kell mérlegelni a várható előnyök és az ismert kockázatok figyelembe vételével.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását