2024. március 29. - Auguszta

Rémálmok, vetkőzés, karrier

Erdőhegyi Brigitta énekesnőt már egyre kevesebb embernek kell bemutatni. Hazánkban 2005. elején jelent meg az első videó klipje, amely hetekig toplistás helyen volt. 2006. februárjában adta ki első önálló albumát, Kis Meglepetés címmel, de most újabb kisl
2008. január 14. hétfő 18:57 - Malina Adrienn
A Bizalom című dalt a Bon-Bon együttesből jól ismert Szolnoki Péter szerezte, és a napokban rögzítették a stúdióban, fúvósok és a zenekar részvételével. Ennek apropóján beszélgettem a fiatal énekesnővel.

Szerintem sokan – köztük én is - akkor hallottunk rólad először, amikor Sophia Loren fiának az esküvőjére téged hívtak énekelni. Mikor kezdted és hogy indult a zenei pályafutásod?

Gyerekként még balettot tanultam Állami Balettintézetben, mert táncos szerettem volna lenni. A Harlekin Gyermekszínháznak is a tagja voltam, és Schubert Éva Musical stúdiójába jártam. 13 éves koromba, a kezembe került egy jazz lemez és onnantól kezdve nem volt visszaút. Közel egy évtizede kezdtem klasszikus hangképzéssel foglalkozni Kovács Magda zenetanodájában. Később Garay Attilától, a világhírű jazz zongoristától tanultam. 1999-ben szerepeltem a Tv2 Kifutó című műsorában, volt több pop formációm, de én a jazz vonalat vittem tovább. Már hat éve van egy önálló műsorom a Cotton Club-ban, ahol az 1920-as, 30-as évek Amerikájának világát idézem fel a zenével. 2004. szeptemberében kaptam azt a felkérést Carlo Giustitól, Spohia Loren titkárától, hogy énekeljek fia, Carlo Ponti és Mészáros Andrea esküvőjén. Valóban, ettől fogva lettem szélesebb körben is ismert.



Ha jól tudom más híresség vendégeként is felléptél.

Igen, a Depeche Mode márciusi magyarországi koncertje előtt énekeltem, és hihetetlen élmény volt. Percekig tapsoltak nekem, felemelő érzés volt. Csakúgy, mint 2006-ban Gorbacsov 75. születésnapján való szereplésem.

Itthon mennyire vannak fellépéseid?

Elsősorban gálákon, rendezvényeken szoktam fellépni, de idén tervezek egy Erdőhegyi Brigitta Show-t. Még nincs se időpont, se helyszín, de remélem sikerül megvalósítani.

A te ötletedből született az a Békedal, ami a terrorizmus elleni tiltakozásnak ad hangot. Többek között Delhusa Gjon, Takáts Tamás, Szigeti Ferenc, Szikora Róbert és Zalatnay Sarolta is énekel benne. Hogy jött az ötlet?

A terror mindig benne van a levegőbe, ebbe a mai, kissé őrült világunkban. Találkoztam egy szövegíróval, akivel pont erről beszélgettünk, és nagyon hasonlóan gondolkoztunk. Arra jutottunk, hogy kéne egy ilyen dal és így született meg. Hogy nekem személy szerint miért volt ez fontos, az már kicsit az ezotéria irányába megy el. Gyerekkorom óta mindig vannak háborús rémálmaim, hogy lőnek, bombáznak körülöttem. Nagyon erős bennem ez az érzés, úgyhogy én hiszek abban, hogy nem csak egyszer élünk. Talán ez volt a belső motívációm.

A Bizalom című dal kapcsán felvetődik a kérdés, hogy miért pont Szolnoki Pétert választottad a közös munkához?

Nagyon régóta keresem azt a szerzőt, aki ezt a zenei világot meg tudja jeleníteni nekem. Nehéz dolog, mert vannak zeneszerzők, bárkit felkérhetnék, de ezt vagy érzi az ember, vagy nem. Régóta bennem van az, hogy Petinek a zenei gyökerei nagyon hasonlóak az enyémmel. Volt egy fellépés, ahova meghívtak minket, és a megrendelőnek az volt a kérése, énekeljünk el közösen egy duettet. Ott találkoztunk először, ez körülbelül két éve történt. Beszélgettünk és kiderült, hogy valóban nagyon hasonló az ízlésünk. Mutogattam zenéket én is, és ő is, igazából így indult a közös munka.

Egy ilyen sikeres, szép, fiatal énekesnőnek, a magánélete mennyire van rendben?

Brigiről
A Viva Tv-n az Engedj el című maxihoz készített videó klip volt látható, amelyben ifjabb Latabár Kálmánnal szerepelt, a klip egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor az énekesnő posztmodern angyalnak öltözve felsliccelt ruhában a Magyar Tudományos Akadémia tetejéről a mélybe ugrik.
Nem vagyok jó bulvár alany, mert nem szoktam a magánéletemről beszélni. Érdekes dolog, mert ebben a felfordult világban nagy kuszaság van és az értékek nincsenek a helyén kezelve. Tudom, hogy ha azon lennék, hogy minél többet írjanak rólam, akkor minden héten be lehetne jelenteni valamit. Úgy érzem, tudok olyan produkciót létrehozni, ami érdemes a figyelemre. Ne azért írjanak rólam, hogy épp kivel vagyok együtt.

Pár éve az egyik férfimagazin kérésére néhány ruhadarabtól megszabadultál. Gondolom a férfiak nagy örömére. Tervezel még ilyet?

Nem. Ha úgy mennek a dolgok, hogy az ember biztonságban érezheti magát, mert mindenki helyén kezeli a dolgokat, akkor nincs abban semmi, ha egy énekesnő egyszer, kétszer bevállal ilyet. Nem aktról beszélek, mert az elvi kérdés. Nem szeretném, ha nem lenne tiszta, hogy én mi mellé teszem le a voksomat. Én a zenét választottam. Tudatos döntés volt ez részemről. Voltak ilyen képek, abszolút felvállalható, de én nem vagyok modell, ne keverjenek össze senkivel. Kaland volt, nem több.



Manapság divat a „család vagy karrier” kérdést feltenni. De mégis érdekel, hogy te melyik mellett döntenél most?

Húú… nehéz. Rák jegyű vagyok, Oroszlán aszcendenssel. A Rák a család, az Oroszlán pedig a karrier. Bennem az Oroszlán erősebben jelen van, de a családom nélkül nem tudnék létezni. Belőlük táplálkozom, nagyon közel állnak hozzám. A karrier az önkifejezés. Most még nem tervezek saját családot, de a kiegyensúlyozott párkapcsolat rendkívül fontos. A biztos hátország az alapja mindennek. Jelenleg erősen bajban lennék, ha azt mondanák, döntsek, akarok-e gyereket vagy a munka. Most énekelni szeretnék és egyelőre csak az foglalkoztat, hogy minél jobban csináljam.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását