2024. április 18. - Andrea, Ilma

Egy vers, ami 247 évet késett

A szöveg nélküli spanyol himnuszhoz kétszázötven év után végre megszületett a megfelelőnek tűnő vers, de máris sokan hevesen ellenzik. A spanyol himnusz 1761-ből származik ismeretlen szerzőtől, s azóta a spanyolok jeles alkalmakkor csak dúdolni tudják, ez
2008. január 14. hétfő 13:47 - Hírextra
Mintegy hétezer pályamű érkezett, amelyekből egy hattagú zsűri kiválasztotta Paulino Cubero, az 52 éves madridi amatőr dalszerző munkáját. Az olimpiai bizottság terve, hogy félmillió támogató aláírást gyűjt a vers elfogadásáért, valamint a spanyol parlament elé terjeszti a javasolt szöveg ügyét.

Első alkalommal január 21-én lesz hallható a szöveges spanyol himnusz nem kisebb előadóművész, mint Placido Domingo előadásában a spanyol olimpiai bizottság ünnepélyes vacsoráján Madridban.

A sajtóban közzétett szöveget sokan olvashatták, ám keveseknek nyerte el a tetszését. A fő kifogás, hogy a vers inkább a diktatórikus múltat idézi, mint a modern Spanyolország képét. Az ellenzők úgy vélik, hogy a kezdő felkiáltás: Viva Espana! lényegében a Franco-féle diktatúra jelszava volt, másrészt a vers valamiféle homogén nemzet hazaszeretetét fejezi ki egy olyan országban, ahol jelentős nemzetiségek, így katalánok és baszkok is élnek.

"Ilyen szöveggel nem hiszem, hogy túl gyakran énekelném a spanyol himnuszt" - mondta Artur Mas, a konzervatív katalán nacionalista párt vezetője.

Ezzel szemben a szerző azt állítja, hogy a spanyol átlagembereknek írta a dalszöveget, és semmiféle kirekesztő szándék nem vezérelte, épp ellenkezőleg: az a sor, hogy "énekeljünk együtt, százféle hangon, de egy szívvel" éppen a sokféleség egységét hivatott kifejezni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását