2024. május 7. - Gizella

Vizsgálat a vasúti gázolás ügyében

A MÁV vizsgálatot folytat a Borsod megyei Nyékládháza és Hejőkeresztúr közötti két halálos áldozatot követelő csütörtöki vonatgázolás ügyében - tájékoztatta a társaság közleményben az MTI-t pénteken.
2008. január 11. péntek 16:15 - Hírextra
Kavalecz Imre, a MÁV ZRt Kommunikációs Igazgatóságának sajtófőnöke a dokumentumban úgy fogalmaz: a vasúttársaság vizsgálatot folytat annak érdekében, hogy kiderüljön: "terhel-e valakit felelősség a MÁV-nál a január 10-én, Hejőkeresztúr és Nyékládháza között történt két halálos áldozatot követelő balesetért".

A dokumentum közlése szerint csütörtökön 9 óra 38 perckor Hejőkeresztúr és Nyékládháza között a nyílt vasúti pályatesten tartózkodó két személyt halálra gázolta a Tiszaújvárosról Nyékládházáig közlekedő személyvonat. A MÁV szakemberei azt vizsgálják, milyen engedély alapján végezték a magánszemélyek a vasúti pálya melletti cserjekivágást, illetve milyen okból kerültek a sínekre.
A vizsgálati szakasz ideje alatt, és annak lezárásáig a vasúttársaság nem kíván információval szolgálni - áll a közleményben.

Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa korábban azt mondta: három munkás dolgozott fakivágási engedéllyel a sínek mellett, közülük ketten feltehetően a sínen élezték a fűrészt, miközben harmadik társuk saját fűrészével fát vágott. Feltehetően az ő fűrészének hangjától nem hallották a személyvonatot, amely a két embert halálra gázolta. Az elsődleges megállapítások szerint köd volt, emiatt a személyvonat vezetője későn észlelte a két férfit a síneken, és már nem tudott megállni.

A baleset körülményeit szakértő bevonásával közigazgatási eljárásban vizsgálja a rendőrség - mondta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását