2024. március 29. - Auguszta

Fiala: elképesztő az, ami ebben a fővárosban van

„A budapesti utak állapota a tűrhetetlenség állapota felé halad, ráadásul nem egy még teljesen kivilágítatlan is. Nem azért kell 40 kilométerrel menni, mert a Kondorosi így kívánja, hanem mert ha többel megy az ember akkor kitöri a nyakát.” -
2008. január 11. péntek 13:48 - Pór Károly
A műsor egyik központi témáját adták a fővárosi útviszonyok, no meg a kátyúk, melyek kapcsán Fiala szokásához híven ezúttal is megmondta a tutit, az egyik betelefonálóra reagálva: „Nem jó, nem jó, nem jó az utak állapota, és nem a Demszkyt kell leváltani, mert attól nem lesz jobb a helyzet, hanem egyszerűen olyan rendszerben kellene élnünk, hogyha valaki ás egy lyukat, akkor addig oda áll mellé, amíg ott nem lehet rendesen közlekedni. Én a saját műsorommal így próbálok eljárni, élő tilalomfa vagyok. Azzal a munkamorállal mellyel ezt a reggeli műsoromat csinálom, szeretnék példamutató lenni.”

Fiala odaszólt a DBR metró igazgatójának is: „Tegnap láttam este az m1-en ezt az igazgatót, aki egy rakás szerencsétlenség. Krizsónak azt kellett volna mondania, hogy nézze uram térjen magához, vagy kiütöm magát.” Ezt Fiala akkor jegyezte meg, amikor az egyik hozzászóló a szakértőket merte említeni, majd Hagyó Miklós sajtótájékoztatóját se hagyta szó nélkül: „az a bejátszás pedig, amit a Hagyó Miklósnak a Gulyás úr felmentéséről szóló sajtótájékoztatójáról adtak, az a bicskamutogatás klasszikus esete.”

Ezt követően az m1 tegnap esti hajléktalan-riportjára tért át: „Az a műsor, amit tegnap az m1-en leadtak, - melyben B. Gábor, azzal a külsővel, mellyel rendelkezik eljátszotta, hogy hol hajléktalan, hol újságíró - az engem szakmailag megrendített, szakmai alkalmatlanságot tükröz ... Nagy szerencsém, hogy a ’80-as években nevelkedhettem a Magyar Rádióban: én még láttam Platónt meg Lenint. ” 

Ezen a ponton tekerte a rádiókészüléket a Pont FM 88.1-re Krecz Tibor újságíró, az RTL Klub volt hírigazgatója, aki először a kormányzati negyedről kezdett beszélni: „Szeretnénk fejlődni, miközben vannak nagy kollektív kudarcaink. Itt van például a város közepén egy pályaudvarnyi hely, amiről azt hittük, hogy végre lesz belőle valami, aztán most már ott tarunk, hogy lassan szép zöld gyep sem lesz rajta.” – Ezt Fiala sem hagyta szó nélkül: Hát amit a Csapody képviselő is bírt mondani, hogy ott legyen valami izé, de azt nem határozza meg, hogy legyen rajta hinta, hát én komolyan mondom… - Krecz később folytatta: „Kitaláltunk valamit – mert ebben mindannyian benne vagyunk -, hogy legyen valahogy, majd egy reggel felébredünk és azt mondjuk: a fenét, hát ne legyen. De mi legyen? Semmi se, vagy hinta. Ez gyenge, és ettől az átlagos lelkületű ember kiábrándulttá válik. Azt mondtuk rá, hogy ez egy nagyon jó dolog, csináljuk meg, majd aztán nem lesz belőle semmi.” Krecz ezután Gyöngyössy Bencének a TV2 programigazgatójává történő kinevezését is kommentálta: „Annyit tudjon a közönség, hogy ez a mondott úriember négy éven át az RTL Klub programigazgatója volt, tehát ha valaki ismeri az ágyúgyártás receptjét az Gyöngyössy Bence. Ő bemenet egy televízióba dolgozni, ahol mindenkinél jobban tudja hogyan csinálják ezt a riválisnál, ezért minden eddiginél érdekesebb helyzet alakulhat ki.”

Pálfay Antallal az Állami Autópályakezelő Zrt. vezérigazgató helyettesével az autópálya-rendőrség változásáról, illetve a rendőrség és az Autópálya-kezelő kapcsolatáról beszélgettek. „Az Autópálya-kezelő szervezetét nem érinti az autópálya-rendőrség megszűnése. Ez a mostanáig működő egységes autópálya-rendőrség 2001-ben jött létre. Az volt a sajátossága, hogy nem a megyei rendőrkapitányságokhoz, hanem egy egységes szervezet alá tartoztak. Ez a rendőrségi egység szigorúan az autópálya feladatokra korlátozódott. Azt mondják, hogy idén sem lesznek jelentős változások, de akkor meg nem értem miért kellett megszűntetni az autópálya-rendőrséget” – nyilatkozta Pálfay Attila. Majd Fiala kérdésére kifejtette: „Az önálló rendőri szolgáltatást az indokolja, hogy az autópályák minél folyamatosabban járhatóak legyenek, a baleseti kárhelyeket minél gyorsabban felszámolják, nagyon fontos az a forgalomkezelési tapasztalat, amivel a rendőrség rendelkezik, emellett az autópályán is van kriminalitás, ami járőrözéssel megelőzhető, és a használati szabályok betartását is csak a rendőrség tudja kikényszeríteni.” Fiala így zárta a beszélgetést: „adjunk egy hónapot ennek a most az ORFK-án belül létrehozott rendőrségi csoportnak, aztán majd kicserélhetjük tapasztalatainkat.”

A műsor hátralévő részében Zámori Zoltánnal beszélgetett még Kazahsztánról Fiala, majd a Kelj fel Jancsi záróakkordjaként Ballai Attila a Magyar Nemzet sport rovatának vezetője beszélt a pekingi olimpiáról, majd Kovács Ágiról, ehhez a témához pedig csatlakozott később Turi György, Kovács edzője is. A hónapok óta fókuszban lévő Kovács Ági-témában a doppingbotrány, és annak Ági pályafutására gyakorolt hatásait elemzték a „kerekasztalbeszélgetés” résztvevői.

Végezetül három Fiala-féle aranyköpés a mai a Kelj fel Jancsiból, aminek az ismétlése meghallgatható ma este a Pont FM 88.1-en:

„Örkénynek az volt a zsenialitása, hogy megtudta azt írni, amiben élünk.”

„Én egy olyan világban nevelkedtem, amikor az orvosaknak még presztízsük volt, és ha az orvos azt mondta, hogy magának tüdőrákja van, akkor nem kérdeztünk vissza: „doktor úr nem lehetne inkább nátha?”

„Azért becsülöm ezt a rádiót, mert eltűr engem!”
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását