2024. április 19. - Emma

Szextabukat döntő rádióműsor

Meglepő karriert futott be egy szexualitásról nyíltan beszélő, fiatalokhoz szóló rádióműsor az általában konzervatívnak elkönyvelt Nepálban.A Csevegés a legjobb barátommal címmel hat évvel ezelőtt elindított program olyan komoly kérdéseket kezdett feszege
2008. január 10. csütörtök 13:56 - Hírextra

Az adás kezdetben csupán néhány városban volt fogható, ám ma már 35 helyi rádió, sőt az állami média is átveszi, így rengeteg hallgatót szögez a készülékhez a hetente egyórás műsor.
Az UNICEF támogatásával a San Franciscó-i székhelyű Equal Acces segélycsoport által létrehozott rádióműsor egyik producere szerint a hallgatóság megszaporodása annak köszönhető, hogy az utóbbi években alapvető változások történtek a társadalmi viselkedésben. Míg eleinte felháborodottan tiltakozó leveleket kaptak a szerkesztők, ma "még a szülők és a tanárok is azt ajánlják a fiataloknak, hogy hallgassák a szexuális egészségről szóló programot" - nyilatkozta a műsorgazda.

Nepál az egyik legszegényebb ázsiai ország, ahol milliók élnek a világtól elzárt falvakban. A homoszexualitás éppúgy tabunak számít, mint az AIDS-betegség. A "természetellenesnek" bélyegzett szexuális magatartásért egy évi börtönt is kiszabhat a helyi bíróság, s a hivatalos adatok szerint a 26,4 milliós lakosságból 70 ezer embert érintő HIV-fertőzésről jószerivel még a családjának sem mer szólni a beteg.

A műsor olyan szülőkkel megbeszélhetetlen témákat is felvet, amelyek az érzelmeikkel, a stresszel és a kommunikációs problémákkal küzdő fiatalok számára is eligazodást nyújtanak - nyilatkozta a rádióprogram nepáli vezetője.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását