2024. április 19. - Emma

Zamárdi városi rangra tör

Heteken belül benyújtja igényét a 2.600 lakosú Zamárdi arra, hogy nyilvánítsák várossá, amitől presztízsének növekedését, és az eddiginél több pályázati forrás elnyerésének lehetőségét reméli - nyilatkozta a Balaton-parti község polgármestere szerdán az M
2008. január 9. szerda 14:17 - Hírextra
Csákovics Gyula elmondta, több mint tíz éve dédelgeti azt a vágyat Zamárdi lakossága, hogy a település városi rangra emelkedjen, amihez úgy tűnik, mára megértek a feltételek.
Beszámolója szerint az önkormányzat már tavaly szeptemberben határozatba foglalta, hogy kezdeményezi a városi rang elnyerését.

A napokban elkészült tanulmány lesz az igénybejelentés alapja, amit hamarosan továbbítanak a területileg illetékes Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatalba - tette hozzá a polgármester.
Csákovics Gyula ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az önkormányzat kérésére a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézete szakértői tanulmányt készített, mely szerint a Balatoni önkormányzatok között Zamárdi rendelkezik az egyik legnagyobb területtel, kellően kiépült az infrastruktúrája, és egyre jelentősebb idegenforgalmi szerepet tölt be a kiemelt üdülőövezetben.

A hivatal véleményezés után tovább küldi majd a bejelentést az önkormányzati tárcának, ahol várhatóan fél éven belül döntenek arról, Zamárdi megfelel-e a várossá válás feltételeinek - közölte a település vezetője.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását