2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tisztújító közgyűlés

Tisztújító közgyűlést tart a Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége január 29-én Budapesten. A rendezvény kapcsán Böszörményi Gábor, a szervezet tagja, a Mozinet ügyvezető-főszerkesztője kedden felhívást juttatott el az MTI-hez, amelyben kiemelte: a
2008. január 8. kedd 15:03 - Hírextra

Mint felidézte, a szövetség 1986-ban jött létre azzal a céllal, hogy segítse az öntevékeny filmnéző közösségek anyagi forrásokhoz, filmekhez és információhoz jutását, s képviselje a filmklub-vezetők és filmklubba járók érdekeit.

Böszörményi Gábor felhívta a figyelmet arra: a megalakulás óta eltelt több mint 21 év alatt jelentősen átalakult a magyar filmforgalmazás, megváltoztak a filmnézési szokások, ám a szövetség átfogó stratégiát eddig nem dolgozott ki.

A szövetség megújítását illetően az ügyvezető-főszerkesztő fontosnak tartja a filmklubok anyagi támogatását, a pályázók körének szélesítését. Szeretné ismertebbé tenni a filmklubokat, s felhívni a figyelmet a filmklub-mozgalom fontosságára, amely véleménye szerint alternatívaként jelentkezhet a multiplexekkel szemben.

A mozgóképtanárok munkáját továbbképzésekkel, írott és audiovizuális segédanyagok létrehozásával segítené, kiemelten fontosnak tartja a középiskolai filmklubok elindításának és működtetésének a támogatását.

A szövetségnek el kell érnie, hogy a tagok kedvezménnyel juthassanak hozzá minél több (DVD) filmhez, filmes szakkönyvhöz, olcsóbban kapjanak belépőket a filmhetekre, filmes fesztiválokra - olvasható a felhívásban.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását