2024. április 19. - Emma

Hagymarekordok Erdélyben

"Hagymarekordokat" döntött meg két erdélyi település, amelyeknek sikerült elkészíteniük a világ leghosszabb hagymakötelét, illetve -koszorúját.
2008. január 8. kedd 08:58 - Hírextra
Az újévvel együtt megérkezett a Szilágy megyei Szilágyperecsenybe és a Kolozs megyei Tordára a rekorddöntés örömhíre. Mindkét kísérlet szeptemberben történt, s ehhez a nem szándékos, de annál teljesebb harmóniához a Guinness-rekordokat jóváhagyók is hozzájárultak: mindkét hivatalos értesítés ugyanis január első napjaiban érkezett meg a kezdeményezőkhöz.

A perecsenyiek hagymakoszorúja több mint négyezer méter hosszú, öt tonna és 45 ezer hagymából készült.

A tordaiak hagymakötele ennél jóval rövidebb, csak 176,2 méter hosszú, de a saját kategóriájában újabb csúcsnak számít. A világrekordot felállító kötél 650 kilogramm vöröshagymából készült alig négy óra alatt.

A tavalyi tordai agrárfesztiválon tulajdonképpen önmagukat győzték le az Aranyos-völgyében hagymatermesztésből élő gazdák, hiszen addig is ők voltak a csúcstartók 134 méter hosszú hagymakötelükkel.

A helyiek abban reménykednek, hogy a sorozatos rekorddöntésekkel vonzóbbá teszik idegenforgalmi szempontból régiójukat.

Perecsenyben például a rekorddöntés alkalmából hatméteres hagymaszobrot is állítottak, jóllehet az emlékmű mecénása sokáig utálta a haszonnövényt.

A helyi lakosok úgy érezték, tartoznak ennyivel a megélhetésüket évszázadok óta segítő zöldségnek. A gigászi fémhagymára a pénzt Alexandru Tatar, egy helyi üzletember adta, aki hagymakereskedésből gazdagodott meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását