2024. október 9. - Dénes

Édesanyját ölte meg a dühöngő férfi

Az édesanyját olyan súlyosan bántalmazta, hogy belehalt sérüléseibe, az édesapjának súlyos, életveszélyes sérüléseket okozott, és saját magában is kárt tett egy dühöngő férfi Nagyvenyimen - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
2008. január 7. hétfő 20:29 - Hírextra

A 35 éves férfi - akiről a rendőrség úgy tudja, hogy pszichiátriai kezelt beteg - kora délután rátámadt a szüleire, akik értesítették a háziorvost. Ő az asszisztensnőjével ment a helyszínre, akire ugyancsak rátámadt a dühöngő - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az orvos mentőkocsit hívott, a mentősök pedig látva a helyzetet, rendőri segítséget kértek. A járőrök perceken belül megérkeztek, s a férfi csak az ő erélyes felszólításukra tette le a nála levő baltát. Édesanyját azonban már halva találták - tette hozzá R. Szabó Ágnes.

Tájékoztatása szerint a férfi olyan súlyosan bántalmazta őt valamilyen szerszámmal, hogy az asszony belehalt az elszenvedett sérülésekbe. Az édesapját sem kímélte, őt súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

A dühöngő kárt tett saját magában is: három ujját csonkolta meg a nála levő baltával. Elfogását követően ellátásra a székesfehérvári kórházba vitték, s szakértők bevonásával, emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást a rendőrség.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását