2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szorongó rákosok

Szorongás gyötri az előrehaladott rákkal küzdő betegek többségét, ám viszonylag kevesen beszélhetik ezt meg orvosukkal - állítja amerikai kutatók tanulmánya.
2008. január 2. szerda 12:35 - Hírextra

270 rákbeteg és orvosa közt zajlott az a 398 beszélgetés, amelyet rögzített és elemzett Kathryn I. Pollak a durham-i Duke Egyetem orvostudományi központjában.

A Journal of Clinical Oncology 2007-es utolsó számában közlik eredményeiket a kutatók.

Megállapítják, hogy a beszélgetések 37 százalékának volt olyan pillanata, amikor a páciens érezhetően készen állt érzelmei kifejezésére, orvosa azonban nem élt a lehetőséggel.

Az orvos többféle módon bátoríthatja páciensét, nem csak kérdéssel, de együttérzése és megértése egyszerű kimutatásával is. A kutatók azonban úgy találták, hogy a beszélgetések idejének mindössze 22 százalékában tették ezt az orvosok. A leggyakrabban rövid úton, szabványmondatokkal vetettek véget a beszélgetésnek.

A tanulmány szerzői szerint ez nem jelenti azt, hogy az orvosok nem érdeklődnek az általuk kezelt rákbeteg érzelmi gondjai iránt. Az onkológusok gyakran nem tudják, hogyan öntsék megfelelő módon szavakba törődésüket - állítja Pollak.

A vizsgálat szerint a fiatalabb orvosok többször bátorították pácienseiket, mint az idősebbek és a nőbetegek inkább megnyíltak a női orvosoknak. A férfi páciensek az orvos nemétől függetlenül ritkábban beszéltek érzéseikről.

E kommunikációs helyzeteket ma már oktatják az amerikai orvosi egyetemeken és a rezidensi képzésben, ám a korábban végzett, most praktizáló orvosok zöme soha nem vett részt hasonló készségfejlesztő tréningen.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását