2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Sikeres volt a karácsonyi fényfestmény

Szentestén főleg külföldiek kíváncsiskodtak, karácsony két napján családosok, azóta pedig elsősorban fiatalok látogatták Budapesten a Roosevelt-téri gigantikus fényművészeti installációt, Kozma Péter képzőművész alkotását - tudatta az MTI-hez eljuttatott
2007. december 30. vasárnap 17:47 - Hírextra

A cég immár hagyományosnak tekinthető karácsonyi fényfestészetét idén naponta több ezren csodálták meg. Eddig mintegy 80 ezer ember lehetett részese a különleges látványvilágnak.
Vasárnap este 6-tól 8-ig a Candra-Mandala Táncegyüttes, Olter Wanda, a Megatánc női győztese és csapata tart modern tánc bemutatót és oktatást szabadtéren, az Akadémia előtt.

A helyszínen, a büfésátorban található a Magyar Telekom speciálisan erre az alkalomra tervezett kreatív mini attrakciója, a Lehelet Angyal - ez egy olyan gépezet, amely, ha nyílásán belehel valaki, személyre szóló angyalképet produkál róla, melyet kívánságra MMS-ben is elküld az illető mobiljára. Körülbelül minden tizedik látogató élt a lehetőséggel, eddig mintegy 7000 angyalka született.

A fényinstalláció 2008. január 1-ig minden nap délután 4-től éjfélig tekinthető meg.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását