2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Paris Hiltont kisemmizi a nagypapája?

Paris Hilton 80 éves nagyapja jótékony célra fordítja majdnem az egész vagyonát. Barron Hilton a Conrad N. Hilton Foundation számára adományozza a 2,3 milliárd dollárra (403 milliárd forint) becsült vagyona 97 százalékát. Ebből 1,2 milliárdot azonnal, a t
2007. december 27. csütörtök 13:37 - Hírextra
"Végtelen büszkeséggel és hálával tölt el minket ez a rendkívüli elkötelezettségről tanúskodó felajánlás" - közölte Steven M. Hilton, az alapítvány vezérigazgatója, Barron Hilton egyik fia.
Paris Hilton még nem kommentálta nagyapja vagyonmegosztási tervét.

Az adomány a Hilton szállodalánc eladásából, valamint a világ legnagyobb kaszinóüzemeltető cége, a Harrah,s Entertainment még nem lezárult értékesítéséből származó összeg Barron Hiltonra jutó részéből áll össze.

A dinasztiaalapító Conrad N. Hilton - Barron Hilton apja - 1919-ben indította az első hotelt Ciscóban, egy texasi kisvárosban. 1979-ben halt meg, a Hilton-vagyon legnagyobb részét pedig az 1944-ben, már dúsgazdagon létrehozott alapítványára hagyta.

Ezt a jótékonykodási hagyományt folytatja most Barron Hilton. Felajánlásával 4,5 milliárdra nő az alapítvány vagyona. Az intézmény eddig már több mint 560 millió dollárt fordított a többi között szellemi fogyatékos hajléktalanok ellátására, illetve afrikai és mexikói települések egészséges ivóvízzel való ellátásának biztosítására.

"Apám adományával megerősödve világszerte tovább folytathatjuk az emberi szenvedés enyhítésére irányuló erőfeszítéseinket nagyapám iránymutatása alapján fajra, vallásra és lakóhelyre való tekintet nélkül" - áll Steven M. Hilton közleményében.

Jerry Oppenheimer, a Hilton-famíliát bemutató Hilton House című, 2006-ban megjelent kötet szerzője szerint egyébként Barron Hilton rendkívül kínosnak tartja Paris Hilton kicsapongó életmódját, és úgy véli, unokája szégyent hoz a családra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását