2024. április 18. - Andrea, Ilma

Kisebb társulat, több műfaj a Nemzetiben

Kisebb társulattal több műfajt megjelenítő repertoárt tervez Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház leendő főigazgatója, aki szombaton sajtótájékoztatón beszélt terveiről Budapesten.
2007. december 22. szombat 17:18 - Hírextra

A művész, aki jelenleg a Bárka Színház igazgatója és 2008. július 1-jével veszi át Jordán Tamástól a Nemzeti Színház vezetését, elmondta: a következő félévben munkatársaival tájékozódik arról, hogyan működik az intézmény, és előkészítik az új évadot.

Hozzátette, úgy gondolja, hogy a Nemzeti Színháznak a jelenleginél kisebb létszámú társulatra van szüksége. Reményei szerint február végén mindenkivel közölni tudják, mennyiben tartanak igényt munkájára. Jelezte, hogy új tagokkal - főleg fiatalokkal - bővül majd a társulat.

Szólt arról, hogy a Bárka Színház társulatát másfél hónappal ezelőtt tájékoztatta terveiről. Közlése szerint a fenntartóval, a józsefvárosi önkormányzattal együtt felkészült a változásra; a társulat egyik tagja, akit nem nevezett meg, folytonosságot biztosítva vezetné tovább a teátrumot február 28-tól, az igazgatásának első két éves periódusára kötött szerződés lejárta után.

Alföldi Róbert elmondta: a Heti Hetes című tévéműsorban való szereplése december 28-án véget ér, többi médiaszereplését folytatja és színpadi szerepeit is megtartja.

Azokra a felvetésekre, amelyek a pályázati folyamat során történt hiba nyomán fogalmazódtak meg, nem kívánt reagálni. (Két pályázónak a bíráló bizottsági tagokhoz eljuttatott anyagából kimaradt néhány oldal, ezért a kiegészítés után a testületet újra összehívták. A pályázók közül Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója a Dunántúli Naplónak úgy nyilatkozott: véleménye szerint a pályázat eleve eldöntött volt, "csaltak", új pályázatot kellett volna kiírni új bírálóbizottsággal.)

Alföldi Róbert nyertes pályázata egyik alapjaként említette az együttműködést a Művészetek Palotájával, a Ludwig Múzeummal, a Budapesti Fesztiválközponttal és a Szépművészeti Múzeummal. Ennek egyik első lépéseként azt emelte ki, hogy 2008 november végén, a Szépművészeti Múzeum antik gyűjteménye alapításának 150. évfordulója alkalmából többnapos nemzetközi konferenciát rendeznek, ehhez kapcsolódva tartják a Nemzeti Színház új vezetésének első bemutatóját: Euripidész Oresztész című darabját saját rendezésében tűzik műsorra.

A következő évad rendezőgárdájának tagjaként Kovalik Balázst, Zsótér Sándort, Valló Pétert, Mundruczó Kornélt, Szász Jánost, Balázs Zoltánt említette, továbbá elmondta, hogy a Nemzeti Színház jelenlegi repertoárjából is számos előadás műsoron marad.

Mint felidézte, pályázatában arról írt: sokféle gondolkodású alkotó működne együtt a Nemzeti Színházban, olyan nemzetközi kapcsolatrendszert alakítanának ki, amelyben a magyar színházi életet jobban megismerhetnék külföldön és a külföldi alkotók nem csak vendégként jönnének Magyarországra, hanem hosszabb időre, workshopok, előadások rendezésére is felkérnék őket. Ez a magyar színházra megtermékenyítőleg hatna, és a magyar színházi világ jobban bekapcsolódna Európa kulturális életébe - mutatott rá.

A pályázatában kitért a kortárs magyar dráma ügyére. Közölte, hogy nem hisz a különböző drámapályázatokban, ezért neves szerzőket kérnek fel drámaírásra. Köztük Rakovszky Zsuzsát, Nádas Pétert, Esterházy Pétert, Spiró Györgyöt és Parti Nagy Lajost említette, de a fiatal írókra is számítanak a későbbiekben.

Alföldi Róbert szólt arról is, hogy - Ascher Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorának szándéknyilatkozata szerint - a végzős rendezők vizsgaelőadásukat a Nemzeti Színházban állíthatnák színpadra.

Az új főigazgató szeretné, ha rendszeresen játszanának határon túli előadásokat, és határon túli alkotók is részt vennének a teátrum munkájában.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a műfaji sokféleséget, például az opera megjelenését a repertoárban hogyan képzeli, elmondta: olyan alkotókat sorol fel pályázatában, akik rugalmasan kezelik a műfajokat. Például a pályázatban említett Eötvös Péter szereti, ha nem operaénekesek, hanem színészek éneklik operáit - tette hozzá.

Közlése szerint december 27-én társulati ülést tartanak, amelyen munkatársaival bemutatkozik, és január elején elkezdenek dolgozni a Bárka mellett a Nemzeti Színházban is.

Alföldi Róbert a sajtótájékoztatón bemutatta öt közvetlen munkatársát, akivel a jövőben is együtt dolgozik majd: Gálos Orsolya PR- és marketingvezetőt, Vörös Róbert dramaturgot, Kenesei Edina nemzetközi tanácsadót, Hegedűs Judit gazdasági igazgatót, valamint Kovács Krisztián ügyvezető igazgatót.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását