2024. március 29. - Auguszta

Kettévágták, majd egyesítették

Egy kettéhasított fa egyesítésével, majd a magyar és a szlovén nemzeti színű szalagok összekötésével ünnepelték több százan a schengeni övezethez való csatlakozást, a határok szabad átjárását csütörtökről péntekre virradó éjszaka Rédicsnél.
2007. december 21. péntek 08:11 - Hírextra

Már este 11 óra előtt több százan gyűltek össze a Rédics-hosszúfalui (Dolga Vas) határátkelő szlovén oldalán, hogy ünnepeljenek. A határőrök közül volt, aki civilben érkezett, de fekete ruhában, mert mint mondta: már meg is siratta a munkáját.

A szolgálatban lévők éjfélig még ellenőrizték az átkelők útleveleit. Tóth Tamás, a Határőrség ügyeletese az MTI-nek elmondta: naponta nem ritkán 15 ezer okmányt is a kezükbe vettek. Közülük több mint ötezer általában kamionosé volt - tette hozzá.

A szlovéniai Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) által szervezett ünnepségre a Lendvai Hegymászó Egyesület és a lenti Mocorgók az Egészségért és a Környezetért Egyesület mintegy félszáz tagja fáklyákkal, a határvonalon gyalogolva érkezett. A forralt boros, süteményes vendéglátással kísért rendezvényen szlovének és magyarok egyaránt ott voltak, köztük a környékbeli települések és nemzetiségek vezetői, de eljött Czukor József, Magyarország ljubljanai nagykövete is.

Az éjfél előtti utolsó félórában Koczon József, az MMÖNK vezetője ünnepi beszédében úgy fogalmazott: nemzedékek várták, de remélni aligha merték 1919 óta, hogy az akkor szétválasztott családok és települések ismét együvé tartozhassanak. Utalt rá, hogy a szétszakítás után mindkét oldalon maradtak kisebbségek, településeiket pedig zsákutcába kényszerítették. Hozzátette: még nem minden magyar álma teljesült, a vajdasági, a kárpátaljai és a horvátországi magyarok is hasonló egyesítésben reménykednek.

Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának főigazgatója arról beszélt: helyreáll az egység, de a határokat magunkban is le kell bontanunk.

A köszöntőket követően Stokker Sándor, Rédics polgármestere és Koczon József állította egymás mellé az eddigi szétszakítottságot jelképező két fél fa festményét, majd összekötötték a nemzeti színű szalagokat. A jelenlévők aláírásukkal látták el képet, hogy az örökre a lebontásra ítélt átkelőnél maradjon.

Éjfélkor a magyar, a szlovén és az európai himnusz elhangzását követően a két ország határőrei levonták a nemzeti zászlókat és az uniós lobogót, miközben az átkelőn 10-15 percre megállt a járműforgalom is. A tűzijáték alatt már elindultak a kamionok és a személyautók, immáron ellenőrzés nélkül. Elsőként egy szlovén személyautó két utasa lépte át a határt Magyarország felé.

Az ünnepség végén a két ország határőrei lecsavarozták a falról az állomáshelyüket jelző táblákat, és kipakolták a még megmaradt két ellenőrző fülkéből a számítógépeket és más felszerelésüket.
A magyar-szlovén határátkelőn tartott ünnepségen a beszédek, majd a magyar himnusz alatt a Magyar Gárda jelenlévő 20-25 egyenruhás tagja minden felszólalás után a saját jelszavát skandálta, később pedig árpádsávos zászlókkal vonultak az ünnepség helyszínén.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását