2024. február 27. - Ákos, Bátor

Tovább szólnak az emlékekben a harangok

A nagy sikerre való tekintettel december 21. helyett január 31-ig láthatja a közönség Valerij Franchuk ukrán festőművész Az emlékekben megszólaló harangok című kiállítását a Terror Háza Múzeumban - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.
2007. december 18. kedd 18:15 - Hírextra

A nagy ukrajnai éhínség 75. évfordulója alkalmából rendezett tárlat december 7. óta látható a múzeumban. A kiállításról szóló ismertető szerint Valerij Franchuk munkái az ukrajnai éhínség során meghalt hétmillió áldozatnak, köztük hárommillió gyermeknek állít emléket.

Ukrajnában, amely a múlt században a Szovjetunió egyik legfőbb gabonatermelő területe volt, három ízben pusztított éhínség. Az első csapás 1921-1922-ben, a második 1932-1933-ban, a harmadik 1946-1947-ben következett be.

A legpusztítóbb a 75 évvel ezelőtti volt, amelyet a szovjet hatóságok idéztek elő azzal, hogy a vetőmag, a búza, a liszt, a zöldség és a lábasjószág beszolgáltatására kötelezték a parasztokat. A kijevi törvényhozás 2003-ban határozatban ismerte el, hogy az 1932-33-as éhínség népirtás volt.

A magyar Országgyűlés 2003. november 24-én fogadott el a nagy ukrajnai éhínségnek emléket állító határozatot, amelyben a magyar nép szolidaritását és együttérzését fejezte ki a szovjet sztálini rendszer által mesterségesen előidézett éhínség mintegy hétmillió áldozatának hozzátartozói, leszármazottai, valamint a túlélői iránt.

Valerij Franchuk festményei a Terror Háza Múzeum harmadik emeleti kiállítótermében tekinthetők meg január 31-ig.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását