1890. június 18-án született Szentendrén, apja Ferenczy Károly, a nagybányai művésztelep vezető egyénisége, ikertestvére a szintén Kossuth-díjas Ferenczy Béni szobrász volt. Párizsban tanulta meg a szövetés technikáját, de jórészt autodidakta volt, szőnyegeit maga tervezte és szőtte. Művészi állomásai Firenze, Velence, Bécs, München és Berlin voltak. Első nagyméretű munkája - és korai, részletező stílusának fő alkotása - a Nagybányán 1913-ban készült Teremtés. Első kiállítása 1916-ban az Ernst Múzeumban volt apjával és testvéreivel, itt hét gobelinje mellett rajzait és festményeit is bemutatta.
A Tanácsköztársaság idején aktív szerepet vállalt, a bukás után Bécsbe emigrált. Az 1920-as évektől eltávolodott a gobelin klasszikus hagyományaitól, Raffaello és Rubens kartonjainak stílusától s a dolgozó ember került művészete központjába. E művei egyalakosak, egyszerű színek, világos formák jellemzik őket. Később fejeket is készített, majd lírai tájakat jelenített meg, kompozíciói a műfaj igényeinek megfelelően síkszerűek.
1924-ben a bécsi Nemzetközi Kiállításra egyedüli magyarként hívták meg. 1932-ben Budapesten telepedett le, Párizsban az 1937-es világkiállításon szerepelt, nemzetközi sikerei révén művei Európa számos múzeumába eljutottak. Munkásmozgalmi kötődése egész pályáján érződött, más iparművészeti ágakkal, kerámiával, üvegfestéssel, hímzéssel is kísérletezett. Kései alkotásain szakított a teljes felület kitöltésével, szűkebb képteret, semleges hátteret alkalmazott, s dekoratív elrendezéssel hangsúlyozta kárpitjai műfaji tisztaságát. Stílusa festőink közül Bernáth Aurélhoz és Szőnyi Istvánhoz áll közel. 1945-től tanított az Iparművészeti Főiskolán, 1948-ban Kossuth-díjat, 1952-ben érdemes művész címet kapott.
1957. december 20-án Budapesten halt meg. A Ferenczy-család alkotásainak többsége a szentendrei Ferenczy Múzeumban látható.
