2024. október 14. - Helén

Sólyom csalódott

Csalódást okozott, hogy a parlament nem választotta meg az ombudsmanjelölteket. Ezt Sólyom László köztársasági elnök mondta hétfőn újságíróknak parlamenti dolgozószobája előtt, miután az Országgyűlés leszavazta a jelölteket.
2007. december 17. hétfő 19:22 - Hírextra

Az államfő kiemelte: az ombudsmanjelöltek ellen a meghallgatások során semmilyen szakmai hiányosságról nem beszéltek a pártok. Az államfő szerint ez a szavazás minden szakmai alapot mellőz, és véleménye szerint politikai döntés volt. Ez a szavazás szakmai alapon indokolhatatlan, és szemben áll az Országgyűlés egyszer már kinyilvánított szakmai véleményével, amelyet a szakbizottságok képviselnek - jegyezte meg.

Mint mondta, a jelöltek tudták, hogy kockázatot vállalnak. Hozzátette azonban: továbbra is meg van győződve arról, hogy Péterfalvi Attila és Nagy Boldizsár minden szempontból, emberileg és szakmailag is alkalmas a tisztségre.

Arra a kérdésre, hogy a jövőben egyeztet-e pártokkal a jelöltek személyéről, azt válaszolta: az ő álláspontja ebben a kérdésben egy elvi és alkotmányos álláspont, amely mellett továbbra is kitart.
Arra a kérdésre, hogy újra jelöli-e Péterfalvi Attilát és Nagy Boldizsárt az ombudsmani posztra, az államfő azt mondta, hogy ezt még meg kell velük beszélnie.

Péterfalvi Attila újságíróknak azt mondta: nem akarja kommentálni a politikusok szavazatát, mert szerinte a képviselőknek magukkal kell elszámolniuk. Hozzátette: szakmai munkáját a képviselők jónak találták.

Nagy Boldizsár úgy fogalmazott: nem lát szakmai érveket az elutasító szavazatok mögött. Hozzátette: nem hallott nyilvános érvelést arról, hogy alkalmas-e a posztra vagy sem, ezért, mint mondta, meglepte, hogy nem választották meg.

Nem lehet tudni, hogy a szavazás kinek szól, miről szól, "ez egy nagyon bonyolult délután a mai magyar közéletben", nem tudhatjuk, hogy a ránk vonatkozó szavazás rólunk szólt-e - jegyezte meg.
Arra a kérdésre, hogy vállalná-e az újrajelölést, azt mondta: erről az ember akkor gondolkodik, ha a köztársasági elnök egyáltalán felvetette ezt.

Sólyom László köztársasági elnöknek harminc napja van, hogy a két ombudsmani posztra jelölteket nevezzen meg.

A jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölt Nagy Boldizsár megválasztását 98 igen, 245 nem szavazattal utasította el a Ház, Péterfalvi Attila eddigi adatvédelmi biztost 207 igen, 143 nem voks mellett nem választották újra.

A Fidesz, KDNP, az MDF és az SZDSZ korábban azt jelezte, hogy mindkét jelölt megválasztását támogatja, az MSZP-ben nem volt kötelező voksolás, mindenki a lelkiismerete szerint szavazhatott.
Sólyom László köztársasági elnök december 4-én jelentette be, hogy Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt jelöli a jövő nemzedékek ombudsmanjának, és javasolja Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos újraválasztását. Az adatvédelmi biztos mandátuma december 13-án járt le.

Az országgyűlési biztosokat a köztársasági elnök jelölése alapján az Országgyűlés választja kétharmados többséggel, hatéves időtartamra.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesi posztja - az Országgyűlés döntése alapján - július 2-i hatállyal megszűnt, ehelyett hozták létre a jövő nemzedékek ombudsmanjának tisztségét. Az új országgyűlési biztos feladata, hogy figyelemmel kísérje, értékelje és ellenőrizze azon jogszabályi rendelkezések érvényesülését, amelyek biztosítják a környezet és a természet állapotának fenntarthatóságát és javítását.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását