2024. március 29. - Auguszta

Legendás játékosra emlékeznek

Hétfőn lenne hatvanhárom esztendős Bene Ferenc olimpiai bajnok, hetvenhatszoros válogatott labdarúgó. A későbbi világklasszis csatár pályafutásának kezdetén a Marcali és a Kaposvár együtteseiben szerepelt, majd Újpestre szerződött.
2007. december 17. hétfő 10:51 - Hírextra
1961-ben, 17 éves korában lett az Újpesti Dózsa tagja, és 17 esztendeig futballozott a lila-fehér együttesben. Nyolcszor szerzett bajnoki aranyérmet, háromszor nyert Magyar Népköztársasági Kupát, ötször volt gólkirály. A Dózsa tagjaként 416 élvonalbeli találkozón lépett pályára és 303 gólt lőtt. Játszott az Újpest Vásárvárosok Kupája-döntős és BEK-elődöntős együttesében. Miután távozott a Megyeri útról, játszott a Volán, a finn Seinäjoki és a Soroksár csapataiban is.

A magyar válogatottban 1962 és 1979 között 76 alkalommal lépett pályára és 36 gólt ért el. 1964-ben, Tokióban tagja volt az olimpiai bajnoki címet szerzett gárdának. Ő lett a torna gólkirálya is tizenkét góllal - az első mérkőzésen, Marokkó ellen csapatunk valamennyi, azaz mind a hat találatát ő lőtte. Ugyanebben az évben Európa-bajnoki bronzérmet is szerzett. Szerepelt az 1966-os világbajnokságon, 1972-ben meghívták az Európa-válogatottba is.

Visszavonulása után edző lett. Vezetőedzőként dolgozott Fóton, Újpesten, és a norvég Vagarkameratene mellett is. Irányította a László Kórház női labdarúgócsapatát, volt a magyar A-válogatott pályaedzője, élete végén pedig a strandlabdarúgó válogatottat vezette, szövetségi kapitányként.

Bene Ferenc 2006. február 27-én hunyt el.
Forrás: mlsz.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását