2024. október 14. - Helén

SZ.É.P. szombat

Sikeres és hatékony volt a Miniszterelnöki Hivatal és több szakmai- és civilszervezet által szervezett Szűréssel az Életért Program - jelentette be szombaton a SZ.É.P. szombatok hetedik és utolsó állomásán, Székesfehérváron a kormányszóvivő.
2007. december 15. szombat 15:54 - Hírextra
Az egész napos rendezvény színhelyén, az Alba Regia Sportcsarnokban Budai Bernadett sajtótájékoztatón elmondta: az eddigi rendezvények során hat városban, 60 ezren látogattak ki a programokra, s 140 ezer szűrővizsgálatot végeztettek el.

A tapasztaltak szerint a nők figyelnek jobban az egészségükre, ők adták a látogatók 70 százalékát. Minden harmadik látogató 40 éven aluli volt.

A Miniszterelnöki Hivatal a szakmai és civil szervezetekkel összefogva, azzal a céllal indította el az országos kampányt, hogy felhívja a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára, s az egészség védelmével, a megelőzéssel kapcsolatos egyéni felelősségre - mondta Budai Bernadett.
Ez azért fontos, mert Magyarországon az emberek életminősége és élettartama jelentősen elmarad az Európai Uniós átlagtól: hat évvel élünk kevesebbet, és életünk tizenhárom százalékát betegen töltjük el - hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Hozzátette: ez azt jelenti, hogy például egy 77 éves nő életéből 10 esztendőt betegen tölt.
Warvasovszky Tihamér, a város polgármestere arról tájékoztatott, hogy Székesfehérváron évente rendeznek egészségnapot, ahol szűrővizsgálatok elvégzésére is lehetőség van, továbbá a nyitott tornatermek program keretében tizennégy iskolában biztosít az önkormányzat lehetőséget a testmozgásra minden korosztálynak.

Ábrahám Attila, az egészséges életmóddal és a népegészségügyi programmal foglalkozó miniszteri biztos arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai halálesetek 52 százalékát a szív- és keringési rendszeri betegségek okozzák, amelyek aktív életmóddal és helyes táplálkozással megelőzhetőek volnának.

Bujdosó László regionális tisztifőorvos a szűrővizsgálatok fontosságát hangsúlyozva kifejtette: míg nálunk évente négy-ötszázan halnak meg méhnyakrákban, Finnországban, ahol a miénknél lényegesen magasabb a szűréseken való részvétel, mindössze ketten. Székesfehérváron viszont a lakosság egészségi állapotára vonatkozó adatok jobbak az országos átlagnál.

A szűrőprogram utolsó állomásán hatalmas volt az érdeklődés a szűrések iránt. A sportcsarnokban szórakoztató programok, koncertek mellett anyajegy- és melanoma szűrést, vércukorszint-, koleszterin,- vérnyomás és testzsírszázalék mérést, hallás- és látásvizsgálatot is végeztek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását