2024. március 29. - Auguszta

Zichy-kiállítás nyílik

Zichy Mihály, a rajzoló fejedelem címmel nyílik meg ma a Magyar Nemzeti Galéria és a szentpétervári Ermitázs közös kiállítása Budapesten; a tárlat a romantikus festészet kiemelkedő alakjának teljes festői és grafikusi munkásságát bemutatja.
2007. december 14. péntek 08:11 - Hírextra

A kiállítás különlegessége az a száz darabos, grafikákból álló kollekció, amely a szentpétervári Ermitázsból érkezett a galériába.

A tárlaton a korai, még Bécsben készült Zichy-művek (Mentőcsónak, Koporsólezárás) mellett a "rajzoló fejedelem" leginkább ismert könyvillusztrátori munkásságát is megismerheti a közönség. A tárlatot a Zichy-család hagyatékának darabjai gazdagítják.

A kollekcióban szerepel Zichy főműve is, A rombolás géniuszának diadala című monumentális festmény. A nagyméretű alkotás kalandos úton jutott el a zalai Zichy-emlékházból a fővárosi kiállításra: a Somogy megyei születésű festőművész képét sokáig technikai okok miatt nem tudták kivinni az emlékházból. A 4,5 méterszer 5,5 méteres festményt végül a tervezettnél nagyobb hengerre feltekerve, az épület korábban meglévő, ám időközben befalazott ajtajának a kibontásával sikerült kivinni az épületből.

A Zichy Mihály (1827-1906) életművét bemutató mintegy 300 alkotás március 23-ig lesz látható a Magyar Nemzeti Galériában.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását