2024. április 19. - Emma

Varga Mihály: Magyarország eladósodott

Magyarország távol került a maga elé kitűzött makrogazdasági pályától - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerdán a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen tartott konferencián.
2007. december 12. szerda 16:45 - Hírextra

Az ellenzéki politikus a "Kelet-Közép-Európai látleletek" című rendezvényen kiemelte: ma nincs hivatalos időpont arra nézve, Magyarország mikor csatlakozik az eurózónához. Csak informális céldátum van, mely 2014-et jelöli meg a csatlakozás lehetséges időpontjaként - tette hozzá.

Mint a Fidesz alelnöke elmondta, az euró alapja az unió tagországai közötti bizalom. Véleménye szerint a közös valuta az EU egyik legsikeresebb terméke.

Varga Mihály szerint most már a magyar lakosság is úgy látja, hogy az euró bevezetésének több előnye van, mint hátránya. Előnyének mondta az árfolyamstabilitást, az alacsonyabb kamatot, valamint az átváltási költségek eltűnését. A bevezetés hátrányának nevezte, hogy a közös valutával lemondunk az önrendelkezés egy darabjáról.

Arról az eshetőségről, hogy Magyarország csak 2020 után csatlakozna az euróövezethez, az Orbán-kormány egykori pénzügyminisztere azt mondta: ebben az esetben Magyarország vészesen leszakadna, biztos utolsó helyre kerülne a csatlakozó országok között. Hozzátette: ha Magyarország a következő évtized második felében vezetné be az eurót, akkor is lecsúszás várna rá.

A legoptimistább forgatókönyv szerint a következő évtized elején csatlakoznánk az euróövezethez - jegyezte meg Varga Mihály. Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: Magyarország ma egyetlen feltételét sem teljesíti az euróövezethez való csatlakozásnak.

Martonyi János volt külügyminiszter, a Fidesz Szabad Európa Központjának vezetője a konferencián tartott előadásában semmitmondónak minősítette Magyarország nemzetpolitikáját. Véleménye szerint a magyar külpolitikát nem átgondolt stratégia határozza meg, hanem a miniszterelnök rögtönzései.

A magyar diplomácia egykori irányítója a rendszerváltás egyik jelentőségének nevezte, hogy a magyarországi magyarok felismerték, vannak határon kívül élő nemzettársaik. Mint kiemelte, 2002-ig jelentős előrelépések történtek a magyar gazdaságban, és fontos lépésnek tartotta a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) létrehozását is. Martonyi János úgy vélte, ha Magyarország nem csatlakozik 2004. májusában az EU-hoz, akkor csődbe megy az ország.

"Ha egy politikai csoport olyan katasztrófát idéz elő a nemzetstratégiai célok megvalósítása tekintetében, mint a jelenlegi kormányfő és köre, akkor az ebből fakadó politikai és erkölcsi következtetéseket kizárólag őnekik kell levonniuk" - jegyezte meg Martonyi János.

Bod Péter Ákos volt jegybankelnök azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon a gazdaság "extrém módon" lett a politika foglya. Magyarország szomorúan leszakadt a gazdasági növekedésben a többi újonnan csatlakozott országhoz képest - jegyezte meg.

A 2006-ban a Fidesz miniszterelnök-jelöltjeként is szóba került Bod Péter Ákos a szocialistákról szólva azt mondta, viszonylag költséges jóléti rendszereket szeretnek működtetni, ami azt jelenti, hogy az is kap támogatást, akinek nem kellene, ezért egyre több adót kell fizetni. A Fideszről szólva úgy vélekedett, hogy szavazóbázisába felvette azokat, akik a rendszerváltás veszteseinek érzik magukat.

Az MNB volt elnöke szerint Magyarország eladósodott, és ezt kockázatosnak tartja a világ.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását