2024. április 18. - Andrea, Ilma

Kormányzati negyed jön, emlékek mennek

2009 őszére tervezik a kormányzati negyed átadását. Ez az időpont minden bizonnyal csúszni fog, ahogy a legtöbb építkezés a városban, de egyszer biztosan meglesz, hisz amit a kormány kitalál magának… Lesz parkosítás, sínek a föld alatt meg sok polit
2007. december 12. szerda 07:15 - Mohai Szilvia
Nekem vannak. A kormányzati negyed leendő helyszíne, a Nyugati tér és a Podmaniczky utca környéke négy évig volt mindennapi útvonalam a középiskola alatt, jelenleg pedig egész más okból, de szintén gyakran járok arra. Ilyenkor mindig eszembe jut az a négy év: lehet, hogy a gimnázium idején még gyerekek vagyunk, és különben is, ki szereti az iskolát; de valljuk be, az ember életének ezen szakasza mégis meghatározó.

A külvárosból jártam be a hatodik kerületi gimnáziumba, akkor ültem trolin életemben először. Felszálltunk a 72-esre az Arany János utcánál, majd végig a Podmaniczkyn, a Munkácsyig. Tinédzserlányként előszeretettel bámultuk a troli ablakából a rengeteg ruha-nagykereskedés kirakatát (meg a Bajzánál azt az omladozó házat, ami tíz év elteltével sem keveredett jobb állapotba), míg eldöcögtünk az iskoláig. Vagy amikor hazafelé haladtunk a másik oldalon; emlékszem, egyszer a Szinnyey Merse utcai megállónál egy kutya is felszállt a trolira. Gazdája sétáltatta épp a megálló mellett lévő „minijátszótéren”, mikor az eb úgy döntött, hogy ő inkább busszal megy. Egy ideig téblábolt az ülések között, aztán valószínűleg elunta magát, mert a következő megállónál leszállt. De rég volt… Az első nosztalgiahullám egyetemistaként ért, mikor újra a trolin találtam magam, a számtalan campus egyikébe, az Izabella utcai épületbe igyekezvén. Persze, már akkor sem volt ugyanolyan érzés ott járni, de a jó öreg Podmaniczky maradt, amilyen volt: régi ismerősként üdvözölhettem.



Mi lesz, ha megépül a kormányzati negyed? Sok very important politikus, a hozzájuk tartozó puccos kocsikkal, lesz füves Podmaniczky, a troli meg begurulhat az örök vadászmezőkre. Ugyanis, a jelenlegi állás szerint villamos fog közlekedni az utcában a megnövekvő forgalom miatt. Nyilván nem a képviselő urak fognak békávézni; de a környék minden bizonnyal jobban benépesül majd. Meg az is lehet, hogy a honatyák a sárga falfestékre szavaztak, és ahhoz jobban illik a villamos színe, mint a piros trolié. Mindenesetre a sínek felfektetése nem két percig fog tartani, addig meg, amíg a nagy sárga taxi le nem váltja a kis pirosat, közlekedjünk úgy, ahogy akarunk.

Gondolom, a gyönyörű estélyi ruhák is mennek majd, kirakattal, bolttal együtt. Hiszen a minisztereknek enni kell, inni kell. S ha megunják a mellettük lévő leendő West End 2. kínálatát, biztosan nem lesz kedvük messze menni egy kis ebéd kedvéért. Ez csak egy tipp, de akár a nagykerek helyén is nyílhatnak majd éttermek, kávéházak, természetesen nem a mi pénztárcánkhoz illeszkedő árakkal. Ezt kevésbé bánom, mint a trolit; és a park is jó ötlet, biztosan lesznek fák meg madarak, kutyák meg gyerekek; de a Podmaniczky úgy már nem lesz ugyanaz.

Ferdinándnak is mennie kell, le a föld alá, lehúzva magával a rajta áthaladó autók fényét; amitől éjszaka, az ablakból kinézve a híd egy csillogó sálnak tetszik. A templomtorony sem fog látszani, eltakarják majd az épületek; pedig a hold fénye olykor őt is egy középkori szellemjárta kastéllyal tette hasonlatossá. A kivilágított várost maguk mögé utasítják a kormányzati negyed falai, nézhetjük majd azokat a fények helyett, biztos az is ugyanolyan jó lesz.

Búcsúznak a sínek is, vakondizálódik az egész Nyugati. Ezt annyira nem bánom, tőlem a föld felett vagy alatt is zakatolhatnak bátran, jó alvó vagyok. Föld alatti sínünk meg van most is, három vonalon, ez lehet a negyedik, még az M4 nevet is lenyúlhatja, ha a jelenleg 2011-re várt gyermek nem vigyáz. A föld alá dugjuk a fél várost; ha vizet engednénk rá, olyan lenne, mint Atlantisz.



A környék felértékelődésével a lakások ára jelentősen felmegy majd. S talán velük a lakók is mennek, no nem fel, hanem el; minek maradni, ha vehetnek helyette két ugyanolyat máshol. Beköltözhetnek helyettük, akiknek a duplaárú lakásra is simán telik, esetleg maguk a very important-ek, ha közel akarnak lakni a munkahelyhez, valamint titkárnőjük, anyósuk, kutyájuk, macskájuk. Ne lepődjünk meg, ha hirtelen lesz pénz a felújításra, és az évek óta omladozó lakóházak újként tündökölnek majd. Bizonyára a biztonság is nagyobb lesz, hiszen a fontos embereket védeni kell. De legalább biztonságban lesznek az iskolás gyerekek is, akik most járnak oda, ahova én régen. Egy takarítás is ráférne a környékre, főleg a híd lábánál; remélhetőleg odafigyelnek majd erre a negyed leendő lakóinak higiéniájáért felelős szervek - hiszen a képviselő urak megérdemlik.

Nem minden változás rossz - mondja a morcos House dokinak kolléganője az egyik epizódban, és igaza is van. Lehet, hogy a kormányzati negyed megépültével minden sokkal szebb lesz; sőt, valószínű. Csak már nem fog emlékeztetni arra a pár évre. És nem csak engem; senkit, aki akkor, ott volt gyerek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását