2024. március 29. - Auguszta

A császármetszés árthat

A tervezett császármetszéssel születtett csecsemők esetében nagyobb eséllyel alakulnak ki légzési problémák egy dán nagymintás vizsgálat szerint.
2007. december 12. szerda 18:35 - Hírextra

A 34 ezer szülést követő kutatók úgy találták, hogy négyszer nagyobb volt a légzési rendellenességek kockázata a tervezett császármetszések után, mint a hüvelyi úton, vagy sürgősségi császármetszéssel született gyerekek esetében.

Az Aarhusi Egyetem kutatói a British Medical Journal című szaklapban megjelent tanulmányukban ezt azzal indokolják, hogy a szülés folyamán az újszülötteket olyan hormonális és fiziológiai hatások érik, amelyek segítenek a tüdő érésében. Elemzésük során figyelembe vették az anya életkorát, súlyát, valamint a terhessége alatti dohányzást és alkoholfogyasztást is.

A kockázat mértékét változónak találták attól függően, hogy hányadik terhességi héten hajtották végre a tervezett műtétet. A 37. terhességi héten közel négyszeres, a 38. héten háromszoros, a 39. héten pedig kétszeres volt az újszülöttek kockázata a légzési problémák kifejlődésére.

A 37. héten, tervezett császármetszéssel született babák tíz százalékának voltak légzési gondjai, míg a természetes úton, vagy sürgősségi császármetszéssel születetteknek csak 2,8 százalékánál jelentkeztek ezek a problémák. Ugyanez az arány 5,1 százalék és 1,7 százalék volt a 38. héten, míg 2,1 és 1,1 százalék a 39. terhességi héten.

A 39. terhességi hét után elvégzett tervezett császármetszés már jóval kisebb kockázatot jelent az újszülött számára.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a császármetszések aránya optimálisan az összes szülés 10-15 százaléka. Ennél számos országban nagyobb az arány, Nagy-Britanniában például minden negyedik újszülött így születik - számol be a BBC News.

Az Oxfordi Egyetem kutatói egy friss vizsgálatukban azt állapították meg, hogy a császármetszéssel szülő nők kockázata a gyermekágyi halálra négyszer nagyobb, mint a természetes úton szülő nőké.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását