2021. október 24. - Salamon

Világsztárok Dubaiban

"Meg kell találnunk a közös nevezőt, hogy megértsük egymást, erre kitűnő lehetőséget nyújt a művészet" - nyilatkozta George Clooney a vasárnap megnyílt negyedik dubai nemzetközi filmfesztiválon.
2007. december 11. kedd 13:14 - Hírextra
Hollywood, Bollywood és az arab világ filmes alkotói, sztárjai léptek az arab filmünnep vörös szőnyegére, köztük Danny Glover, aki életműdíjat vehet majd át a mustra végén.
Idén 52 ország 141 filmjét mutatják be a Kelet és Nyugat közötti hídverés mottójával. A vetítéseken hét világpremierre is sor kerül. A versenyprogramban játékfilm, dokumentumfilm és rövidfilm kategóriában bírálják majd el a műveket, amelyeket az előzsűri 300 beküldött produkcióból válogatott ki.

"Idén változatos témák kerültek elő a társadalmi problémák és az aktuális politikai helyzet feldolgozása mellett. Az arab film immár nem elégszik meg a történetek elmesélésével, a művészi és stiláris technikákra is nagyobb hangsúlyt fektet" - értékelte a mezőnyt Mohammed Rouda, a versenyprogram igazgatója, és hangsúlyozta, hogy az Arab-öböl "kulturális sivatagként" elkönyvelt térségét a nemzetközi produkciók meghívásával is szeretnék népszerűsíteni.

Clooney Michael Clayton című bírósági thrillerét kísérte el a dubai filmszemlére, ahol nyitófilmként vetítették a produkciót. Az amerikai filmes elmondta, hogy örömmel tért vissza, ugyanis korábban dolgozott már az Egyesült Arab Emírségekben, ott forgatta a Sziriána című olajdrámát, amelynek epizódalakításáért tavaly Oscar-díjat kapott.

Sharon Stone hollywoodi filmsztár bizakodóan nyilatkozott a "Mozi az AIDS ellen" elnevezésű közel 15 éve zajló program dubai állomásáról, amelyen hétfőn az Amerikai Alapítvány az AIDS-kutatásra (amfAR) képviselőjeként nyitott meg egy jótékonysági aukciót. A fesztiválhoz kapcsolódó rendezvény azt a célt tűzte ki maga elé, hogy egymillió dollárt gyűjtsenek a járványos betegség kutatására. Az arab világban még mindig tabunak számít a halálos vírus, mert terjedését s helyi közvélemény általában a homoszexualitáshoz, a prostitúcióhoz és a kábítószer-élvezethez köti.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását