2024. október 8. - Koppány

Gyermeki művészet

Két helyszínen, a Művészetek Palotájában és a Westend City Centerben láthatók december 30-ig a Gézengúz Alapítvány fotópályázatának legjobb alkotásai, amelyeknek díjkiosztóját és a kiállítás megnyitóját hétfőn tartották.
2007. december 10. hétfő 14:49 - Hírextra

A díjakat a Művészetek Palotájában ünnepélyes díjátadó keretében Balázsovits Edit színművésznő és Bárdos András újságíró, műsorvezető adta át a négy kategória első három helyezettjének.

A Gézengúz Alapítvány által indított Egy Cseppnyi Művészet című jótékonysági fotópályázatra 267 pályaművel neveztek az alkotók - mondta Schultheisz Judit, az alapítvány orvosszakmai vezetője.
A Sándor Pál filmrendező által jegyzett zsűri a gyermekek fejlődésének, illetve a művészet kapcsolatának vizuális megjelenítését várta a pályázóktól.

A felnőtt amatőr fotósok és a hivatásos fényképészek mellett külön kategóriában vettek részt a 8-14 év közöttiek, valamint a 18 év alatti fiatalok. A 8-14 éves gyermekek kategóriájának győztese Major Ábel egy kisgyermek kezdeti lépéseit ábrázoló Első táncóra című képe lett.

A 14-18 év közötti fiatalok között az első díjat Tóth Csilla Koncentráció című, egy kisfiút gyöngyfűzés közben megörökítő képe nyerte el.

A felnőtt amatőr kategóriába küldött 192 pályamű közül Berényi Péter Testvér-foci című pillanatfelvétele hozta el az első díjat.

A professzionális kategóriában pedig Berki Beáta CÉÉ! címmel jegyzett, négykezes gyermekzongora-játékot bemutató pillanatképe aratta a legnagyobb elismerést a zsűri körében.

Talán a digitális fotótechnikának köszönhető, mindenesetre számos fiatal küldött be fotót a pályázatra. "A zsűrizésnél láthattuk, hogy sokszor korukat meghazudtolóan jól megkomponált képeket adtak be a 8-14 év közötti gyerekek" - fogalmazott Szipál Márton fotóművész, a zsűri egyik tagja.
A bevásárlóközpontban 120, míg a Művészetek Palotájában 60 pillanatfelvételt tekinthetnek meg a látogatók, akik a Gézengúz Alapítvány működését támogató emelt díjas SMS szavazatokkal aktívan befolyásolhatják, hogy a kiállított pályaművek alkotói közül ki nyerje majd el a közönségdíjat, amelyet december 30-án adnak át a Művészetek Palotájában.

Az 1990 óta működő Gézengúz Alapítvány a születés körüli időszakban sérülést elszenvedett kisgyermekek mozgáskoordinációs gyógyításával foglalkozik. Fennállása óta több mint 3000 gyermek fejlődését segítette, és ezáltal lehetővé tette, hogy teljes életet élhessenek akárcsak az egészségesen született gyermekek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását