2024. április 19. - Emma

Az SZDSZ aggódik

Az SZDSZ részéről várhatóan csak Kákosy Csaba gazdasági miniszter vesz részt a pénteki, budapesti magyar-orosz kormányközi konzultáción - értesült csütörtökön az MTI a szabad demokratákhoz közel álló forrásból. Szent-Iványi István arról írt: nem volt szab
2007. december 7. péntek 07:33 - Hírextra

A politikus azt is megjegyezte, hogy az egyértelmű antidemokratikus átrendeződés és az alapvető emberi jogok sorozatos, súlyos megsértése komoly aggodalomra ad okot Oroszország jövőjét illetően.

Ehhez az MTI kérdésére annyit tett hozzá, hogy a liberálisok ki akarják fejezni fenntartásaikat az ügyben, miközben tisztában vannak vele, hogy Oroszország fontos gazdasági partnere Magyarországnak.

A képviselő szavai szerint a kettőt nem szabad összekeverni. Az SZDSZ, önálló pártként, annak a véleményének ad hangot: szeretnék elkerülni, hogy a két ország politikai kapcsolatai túl szorosra fonódjanak.

Azt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, hogy a szabad demokraták úgy tervezték volna, minisztereik nem vesznek részt a pénteki találkozón.

Csütörtök este az MTI viszont más, a párthoz közel álló forrásból arról értesült, hogy az SZDSZ-es irányítású tárcák miniszterei közül csak Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter vesz részt a konzultáción.

Szent-Iványi István hangsúlyozta, hogy szavaikban semmiféle oroszellenesség nincs, éppen az ország demokratikus berendezkedéséért való aggodalom mondatja velük azt, hogy az emberi jogok tiszteletben tartását nem szabad keleten és nyugaton kettős mércével mérni.

Egyértelműsíteni kívánta azt is, hogy Magyarország az Európai Unió értékközösségének tagja, és ennek meghatározó szerepet kell játszania a magyar-orosz kapcsolatok alakulásában.

A politikus azt is aggasztónak nevezte, hogy Oroszország külpolitikájában időnként gazdasági eszközöket használ nyomásgyakorlásra.

A pénteki kormányközi konzultációnak várhatóan az energetikai és gazdasági együttműködés, ezen belül is Magyarország gázimportjának kérdése lesz a kiemelt témája.

A delegációkat a két miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és Viktor Zubkov vezeti.
Az orosz delegációnak várhatóan tagja lesz Andrej Furszenko oktatási és tudományügyi miniszter, Leonyid Rejman információtechnológiai és kommunikációs miniszter, Dmitrij Kozak, a regionális fejlesztés minisztere, Igor Levityin közlekedési miniszter és Szergej Kirijenko, az orosz atomenergia-ügynökség vezetője, exkormányfő is.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását