2024. március 29. - Auguszta

Lassított eljárás

Nem gyorsított eljárásban tárgyalják a két héttel ezelőtt, a fővárosi Alagút utcában a rendőrökkel incidensbe keveredett vízilabdázók ügyét - közölte egyikük jogi képviselője újságírókkal csütörtökön délelőtt a Budai Központi Kerületi Bíróság épületéből t
2007. december 6. csütörtök 11:33 - Hírextra
Gál András, Kósz Zoltán volt válogatott vízilabdás védője annyit mondott, hogy azért maradt el a csütörtök reggelre kitűzött tárgyalás, mert "a bíróság elé állítás feltételei nincsenek meg az eljáró bíróság szerint".

"Az eljáró bíró megítélése szerint ez az ügy nem egyszerű megítélésű", márpedig ez a gyorsított eljárás előfeltétele - mondta, a további menetrendről annyit közölve, hogy az akta így visszakerül az ügyészségre, s akkor kerül ismét vissza, ha az vádat emel.

Az előzetes hírek arról szóltak, hogy a vízilabdások ügyét gyorsított eljárásban tárgyalják. Ezzel kapcsolatban Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-nek elmondta: nincs különösebb oka a gyorsított eljárásnak, a törvényi feltételei adottak, a tanúk megvannak, van a történtekről felvétel.

Hozzátette: az is feltétele az ilyen eljárásnak, hogy az ügy megítélése egyértelmű legyen. "Ebben (az ügyben) nincs semmi bonyolult" - fogalmazott.

Morvai Attila azt mondta: az egyik személyt ittas járművezetés és garázdaság miatt, a másikat hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság és rongálás miatt állították bíróság elé.
Az érintettek egyike Kósz Zoltán, a Sydneyben olimpiai bajnoki címet szerzett magyar válogatott kapusa, a történtek másik résztvevője a játékjogában szintén felfüggesztett, ugyancsak Pécsett pólózó világbajnoki bronzérmes Petőváry Zsolt.

A két pólós november 23-án keveredett incidensbe a rendőrökkel Budapesten, a Lánchíd közelében, amikor a rendőrök igazoltatásra megállították őket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság aznapi közlése szerint az elsődleges szakértői vizsgálat alapján közepesen ittas volt az autó sofőrje. Az autót Kósz Zoltán vezette.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását