2024. április 19. - Emma

Az alternatív magyar zene legendás alakja a Gödörben

Az alternatív magyar zene legendás alakja Peter Ogi, vagyis Hegedűs Péter lép fel szombaton este a Gödör Klubban. A "Keresztül innen és túl" című életmű és lemezbemutató koncerten elhangoznak dalok a 70-es évekből és új szerzeményeket is meghallgathat a k
2007. december 5. szerda 19:27 - Hírextra
Újragondolás és előretekintés, ez a kettősség motiválta Peter Ogit, amikor összeállította az életmű koncert és lemez zenei anyagát. Egyetlen egy dal is elmesél valamit az emberről, az est során pedig a sok dalból összeáll a göröngyös életút - mondta el érdeklődésünkre a zeneszerző. A háromórás koncert gerincét az új lemez dalai adják, ugyanakkor a csaknem három évtizedes zenei múltat is áttekinti a program, tette hozzá Peter Ogi.

Az életmű koncerten a szalonpunk és sanzonrock hangzás mellett, az avantgarde és underground elemek is helyet kapnak. A színpadi megjelenést vetítések és filmrészletek egészítik ki, hogy minél teljesebben rajzolódjon ki a zenei pálya.

Az est vendégközreműködői a teljesség igénye nélkül: Nyusztay Iván (tabla), Bujdosó János (gitár), Frankie Látó (hegedű), Müller Péter (ének), Leskovics Lecsó Gábor (ének), Varga Líviusz (ének), Kardps János (ének), Somló Tamás (ének), Záhonyi Enikő (ének).

Hegedűs Péter a Zenekadémián végzett zeneszerző szakon, Petrovics Emil és Kurtág György tanítványaként. A 70-es évek közepén alapította meg Molnár Gergellyel az első magyar punkzenekart, a Spions-t. 1978-ban elhagyta Magyarországot. Párizs és London után New Yorkban költözött, ahol két együttest is alapított. A kilencvenes évektől főleg Magyarországon alkotott, filmzenéket komponált, mint például a Szédülés vagy a Zsötem, és egyedi hangzású albumokat jelentetett meg: Songs, Blaze címmel. Néhány évig egy hosszantartó betegség megakadályozta az aktív zenélésben, de 2007-ben visszatért.

A Peter Ogi életmű koncert szombaton este hétkor kezdődik a budapesti Gödör Klubban.
Bővebb információ a: www.godorklub.hu oldalon olvasható.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását