2024. április 19. - Emma

Újabb szálloda

Áfa nélkül minimum 1,5 milliárd forintért eladhatja a Budapest Gyógyfürdői Zrt. a XI. kerület Kemenes utcai ingatlanát, ahol a vevő a Gellért fürdő forgalmának növelése érdekében legalább négycsillagos szállodát köteles építeni - erről kedd délutáni rend
2007. december 4. kedd 20:25 - Hírextra

A Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes által röviddel az ülés előtt aláírt előterjesztés helyszíni kiosztása miatt a képviselők rövid olvasási szünet után tárgyalták az anyagot.

Ferenci Tibor, a zrt. vezérigazgatója elsődlegesen azzal indokolta az üzleti tervben nem szereplő ingatlaneladást, hogy ezáltal nem lenne veszteséges a cég, amely jelenleg több mint 800 millió forint mínusszal számol. Hangsúlyozta, ha az elmúlt két év után újból veszteséges lenne a cég, elesne attól a lehetőségtől, hogy a műemlékfürdők felújításához állami forrásokra pályázzon. Somlyódy Csaba (MSZP) bizottsági elnök hozzátette, hogy 9 milliárd forintos állami forrást remélnek a felújításokhoz.

A vezérigazgató közölte, hogy a veszteség pótlásán túl a bevételt az alacsony hatékonyságú energetikai rendszer korszerűsítésére, informatikai jegykezelési, biztonsági és szolgáltatási fejlesztésekre fordítanák.

Az ellenzékiek, Csatlós Csaba (MDF) és Hutiray Gyula (Fidesz) egyebek közt azt kifogásolták, hogy ilyen volumenű ügyben néhány oldalas anyag alapján kell dönteniük. Hiányolták az értékbecslést, valamint a cég igazgatóságának, felügyelő bizottságának határozatát. Komolytalannak tartva ezt az eljárást, szorgalmazták, hogy "ne kótyavetyéljék el" az értékes Gellért-hegyi ingatlant, ahol jelenleg egy medence is van.

Somlyódy Csaba felügyelő bizottsági elnökként is felhívta a figyelmet arra, hogy 11 éve folyamatos az érdeklődés e telek iránt. Leszögezte, hogy a főváros saját vagyonkezelő cége által készített értéktanúsítvány megbízhatóan tartalmazza az 1 ha 965 négyzetméteres ingatlan értékét. Úgy vélte, hogy a gyors, meghívásos versenytárgyalásos módon történő ingatlaneladás még az idén lebonyolódhat.

Az MDF kérésére elrendelt zárt ülésen a képviselők tájékoztatást kaptak az ingatlan iránt az elmúlt négy évben érdeklődőkről. Az MTI értesülése szerint az ajánlattevők között van a Gellért szálloda külföldi tulajdonosa is.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását