2024. március 29. - Auguszta

Nem éppen kispályás árverés

Pompás anyaggal állt elő a Virág Judit Galéria december 16-i téli árverésére a 19 és 20. század legjelesebb festőinek alkotásaival, több most felbukkant remekművel. Olyan aukciós "húzónevekkel", mint Munkácsy Mihály, Paál László, Rippl-Rónai József, Gulác
2007. december 4. kedd 20:17 - Hírextra
Nemcsak kvalitásban, de kikiáltási árakban is rekorder az anyag. A 247 tételt kereken 750 millió forintos összkikiáltási áron kínálják. Ilyen magas összegért még sem a Virág Judit Galéria, sem más hazai árverőház nem aukcionált Magyarországon - tudta meg az MTI az aukciósháztól.

Kivételes alkalom, hogy egyszerre két Munkácsy Mihály kép is feltűnik a válogatásban. Olyan szalonképek, mint a Baba látogatói, amelyet 160 millió forintért vittek el a Virág Judit Galéria 2003-as aukciójáról. Az alvó nagyapó, a festő szalonzsáner sorozatának egyik impozáns darabja.

A Colpachban született képek közül ez az egyik késői, 1887 nyarára datált olajkép. S egyike annak a két alkotásnak, amelyen a szignó mellett szerepel a helyszín megjelölése is. (Noha tudvalevő, Munkácsy számos képet festett a colpachi kastélyban.) A dekoratív életkép középpontjában Munkácsyné édesapjának ülő-alvó alakja látható, míg a baloldalon egy fiatal nő gyerekeket terelő mozdulatától válik mozgalmassá a jelenet. Ezért a sokszor reprodukált, és legutóbb a Nemzeti Galéria Munkácsy tárlatán kiállított képért 50 millió forintról indulhat a licit.

Nem sokkal marad el mögötte a Teát öntő nő címen kalapács alá kerülő olajjal fára festett jelenet. Amely, bár önálló műként is befejezett, reprezentatív darab, Munkácsy egyik legszebb szalonképéhez, a Délutáni látogatáshoz készült tanulmány. Festésmódja Munkácsy legjobb korszakának jegyeit mutatja. Az 1879-es évszámot viselő táblakép mindeddig csak egy fekete-fehér fotóról volt ismert. A most előkerült festményt 40 millió forintról aukcionálják.

A 19. századi magyar festészet klasszikusának, idős Markó Károlynak több munkája is kalapács alá kerül. Az 1853-as Hylas elrablása a mitológiai téma ellenére eleven, izzó színekkel megformált tájkép. Méltán árazták 24 millió forintra.

A Rippl-Rónai József életmű egyik kiemelkedő darabja az Anella virágot tart című méretes olajkép. A főszereplő Anella, kedvelt modellje, Rippl-Rónai neveltlánya volt. Az úgynevezett "kukoricás" megoldású, pettyegetett színfelrakású képen egy szoborszerűen szép fiatal lány alakja tölti be a teret. Tiszta, komplementer színekkel megjelenítve. Az egykor Rippl-Rónainé tulajdonában volt portré kikiáltási ára 36 millió forint.

Farkas István "lidérces színvarázsú" tengerparti tájban négy, sejtelmes alakot ábrázoló temperáját mindeddig, magántulajdonosi letétként a Kiscelli Múzeumban őrizték. A 20 millió forintos kikiáltási árú mű elárverezéséből befolyó összeget a festmény tulajdonosa jótékony célra fordítja. A pénz a Farkas István Alapítványhoz kerül, amely több művészeti ágban működő kulturális központot, valamint művésztelepet kíván létrehozni a szigligeti Farkas István házban.

Kis remekmű Gulácsy Lajos Csipkerózsa vagy Lány virágzó vadrózsabokorral címen ismert női arcképe. A virágokkal körülölelt portré szinte eggyé olvad a természettel, a fiatalság, a tisztaság szimbólumává válva. A varázslatosan szép kép 20 millió forintról licitálható.

A nagybányai Boromisza Tibor legkiegyensúlyozottabb korszakából, amikor már a neósok vezéreként tartották számon, származik a feleségét megörökítő portré. Az éles kontúrokkal ábrázolt arckép 18 millió forintos kikiáltási árával a nagybányaiak ünnepléseként értékelhető. A nagybányai körhöz tartozó Ziffer Sándor három, a hely szellemében fogant festménye is magasról, 4 és 6 millió forintról indul.

Nagy reményekre jogosít, már ami a licitemelkedést illeti, egy Czigány Dezső gyümölcscsendélet, hiszen éppen ezekben a napokban adtak 52 millió forintot egy árverésen a festő egyik csendéletéért. A klasszikusan egyszerű, tömör kompozíciójú remekmű, a "gordonkahangzású" Gyümölcscsendélet kancsóval 12 millió forintért lehet valakié.

Gyűjtői csemege Vaszary János Salome-ciklusának két kivételesen szép darabja, a Salome táncol (12 millió forint) és a papírra festett Salome (2,2 millió forint). Vaszarytól összesen hét festményt lehet ezen az aukción megvenni.

És akkor még nem is említettünk olyan kultuszképeket, mint Paál László barbizoni erdőrészlete (15 millió forint), Márffy Ödön enteriőrje (7,5 millió forint), Aba-Novák Vilmos cirkusz jelenete (8 millió forint). Nem tértünk ki Kádár Béla, Scheiber Hugó, Mednyánszky László, Batthyány Gyula képeire. A közelmúlt klasszikusaira (Barcsay Jenő, Bernáth Aurél, Szőnyi István, Bálint Endre) és kortárs festőkre. Pedig érdemes lenne!
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását