2024. október 10. - Gedeon

Sólyom tárgyalt

Sólyom László köztársasági elnök a történelmi egyházaknak tartott hagyományos adventi fogadásán kedden Budapesten kiemelte, hogy az ország versenyképességének növeléséhez az egyházak szóval és tettel egyaránt hozzájárulnak, amikor a társadalmi kohéziót se
2007. december 4. kedd 17:39 - Hírextra

Mint megjegyezte, ezért is fontosnak tartja, hogy évről évre találkoznak egymással az egyházak vezetői és kötetlenül elbeszélgethetnek közös ügyeikről. Erre szükség van, mert - ahogy fogalmazott - "súlyos szociális kérdések feszegetik az egész világot az észak-dél globális ellentététől az utcán álló hajléktalanokig". Az egyházak megoldást kínálnak a szegénység terjedésére és egyéb szociális kérdésekre, ami miatt érdemes a gondolataikat kicserélni - állapította meg.

Sólyom László utalt arra, hogy az egyházak decemberben már mindannyian az új évet kezdték meg, amely "a remény, a várakozás és a beteljesedés" időszaka, így meghatározza a jövőképet is. Hangsúlyozta, hogy az alkotmány biztosítja az állam és az egyház szétválasztását, amely mentén az együttműködés könnyebbé válhat a két fél között.

A köztársasági elnök megköszönte, hogy a határon túli püspökök is megjelentek a Sándor-palotában. Ez kifejezi a magyar nemzet kulturális egységét, amelyben az összes történelmi egyháznak helye van - tette hozzá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását