2024. április 20. - Tivadar

Bundagyanús meccsek

Az MTI keddi értesülése szerint semmifajta hivatalos értesítést nem kapott a hamburgi sportklub elnöksége az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) arra vonatkozóan, hogy az idén augusztusban játszott HSV-Budapest Honvéd mérkőzés is szerepelne azon mérkőzé
2007. december 4. kedd 12:52 - Hírextra

Az UEFA - mint az elmúlt hét végén ismertté vált - egy 15 mérkőzést tartalmazó listát adott át az Europolnak, kérve az európai rendőri hatóság közreműködését a felmerült gyanú kivizsgálásában. A szervezet egyik munkatársa azt közölte, hogy a listán szereplő összecsapások között Eb-, Bajnokok Ligája- és UEFA Kupa-selejtezők egyaránt szerepelnek.

Az UEFA nem hozta nyilvánosságra hogy konkrétan melyik mérkőzésekről van szó, a német Süddeutsche Zeitung ugyanakkor - ugyancsak a hét végén - arról írt, hogy a szóban forgó találkozók között az augusztusi HSV-Honvéd UEFA Kupa-selejtező is szerepel, amely a hamburgiak 4-0-ás győzelmével - és továbbjutásával - ért véget.

A cikkíró, Thomas Kistner arról számolt be, hogy a német és a magyar együttes kupatalálkozójára is óriási fogadásokat kötöttek Ázsiában, különös tekintettel arra, hogy a Hamburg abszolút favoritnak számított.

A cikk szerint a mérkőzés napján, már kora reggel a kétgólos hamburgi győzelemre 1,9-es szorzóval lehetett fogadni. A nap folyamán ugyanakkor egyre nagyobb összegeket tettek fel a magyar csapat ellen, úgyhogy az odds három gólos hamburgi győzelem esetén 1,85-re csökkent. A mérkőzést végül a magyarok 4-0-ra vesztették el, mégpedig egy gyanús öngóllal - fogalmazott a lap, hozzátéve, hogy a londoni bukmékerirodák azonnal jelezték az UEFA-nak a gyanúsnak vélt momentumokat.

Az újság szerint Michel Platini, az UEFA elnöke megerősítette a szövetségnek azt a gyanúját, hogy 15 mérkőzést jelentősen manipuláltak.

Az MTI érdeklődésére a HSV elnökségének egyik magát megnevezni nem kívánó képviselője kedden kijelentette: a klub is csak a sajtóból értesült az állítólagos korrupciós gyanúról. Erre vonatkozóan - mint hangsúlyozta - az UEFA-tól semmifajta hivatalos értesítést nem kaptak. Ezért az ügy HSV-nél "nem téma" - jelentette ki a hamburgiak képviselője, hozzátéve: amennyiben az UEFA-tól bármilyen hivatalos értesítést kapnának, a klub természetesen hivatalos állásfoglalást tesz közzé. "Addig azonban nem kívánnak foglalkozni az üggyel" - hangsúlyozta a Hamburg illetékese.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását