2024. március 29. - Auguszta

A fogyasztó a manipulációk kárvallottja

Az ünnepek előtti bevásárlási lázban élelmiszer-kommandó is vigyáz arra, hogy ne kerülhessen forgalomba az egészségünket veszélyeztető termék. Szigoruk elkelne az év többi hónapjaiban is, amint az élelmiszerbiztonságért felelős szakemberek minapi fórumán
2007. december 3. hétfő 09:41 - Hírextra

Táplálkozni veszélyes. Ez lehetett volna annak a fórumnak a rövid tanulsága, amit a közelmúltban tartottak Budapesten az élelmiszerbiztonságért felelős szakemberek a kémiai élelmiszerbiztonságról. A rövid, találó megállapítás el is hangzott a fórumon: a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal igazgatója, dr. Szabó Mária szólt arról az egyre fokozódó aggodalomról, ami eluralkodik a kémiai élelmiszerbiztonsággal kapcsolatban.

A fogyasztóknak van okuk az óvatosságra. Az utóbbi időszak bőven szolgáltatott adatokat és tényeket az élelmiszerekbe kerülő vegyi anyagokról, melyeknek fogyasztási kockázata beláthatatlan, hiszen amellett, hogy akut mérgezést okozhatnak, kis mennyiségben történő folyamatos fogyasztásuk is a szervezet későbbi károsodását idézheti elő. Védtelenek vagyunk ezekkel a szerekkel szemben, melyek nem távolíthatók el teljes mértékben, érzékszervileg pedig észrevehetetlenek. Az élelmiszerellenőrző hatóság dolga, hogy folyamatosan figyelemmel kísérje az élelmiszerek vegyi szennyezettségét. Ezen a területen is az uniós szabályok és előírások érvényesülnek, melyek szigorúak és a hazai kémiai élelmiszerbiztonság meg is felel ezeknek a követelményeknek.

A karácsonyi ünnepek előtt külön e célra létrehozott ellenőrző csoport, az úgynevezett élelmiszer-kommandó is igyekszik kiszűrni a lelkiismeretlen, csupán nyerészkedni akaró, s e célból meg nem engedett módszereket is alkalmazó, vagy ellenőrizetlen árut forgalmazó termelőket, kereskedőket.
Mégis előfordulnak kritikus esetek. A fórum szinte valamennyi előadója hangsúlyozta, hogy abszolút biztonság nincs ezen a területen, annak ellenére, hogy az illetékes minisztériumok, hatóságok, intézetek összehangolt tevékenységükkel erre törekednek. Az minden esetre megnyugtató, hogy 2004 óta van nemzeti élelmiszerbiztonsági programunk, amelynek ez évben folyamatban van a felülvizsgálata, annak érdekében, hogy a fogyasztókat az élelmiszerek révén minél kevesebb toxikológiai terhelés érje. Az sem mellékes szempont, hogy a magyar áruk piacképessége is megköveteli a kémiai szennyeződések kizárását.

Miként kerülhet vegyi anyag az élelmiszerbe? Sokféle módon: környezeti, ipari, mezőgazdasági szennyeződésként, a feldolgozás során, tévedésből, vagy akár - mint a megtörtént bűnesetekből ismerős - tudatosan, ártó szándékkal. Egy részük azonban ártalmatlan, mint az élelmiszer adalékanyagok, színezők, dúsítók, aromafélék legtöbbje.

Az elmúlt két évben több olyan kémiai-toxikológiai "esemény" is történt, amelyek joggal sokkolták a fogyasztókat. Az aflatoxinos pirospaprika, a kumarinos fahéj, a benzopirén tartalmú halkonzerv, a radioaktív anyagot tartalmazó import szárított gomba bizony kisebb pánikot keltett, annak ellenére, hogy a vizsgálatok során kiderült, hogy rendszerint még időben sikerült elcsípni ezeket az árukat: forgalomba kerülés előtt, vagy pedig igen kis mennyiségben, egészségre nem ártalmas módon tartalmazták a szóban forgó anyagokat. A vásárló azonban már mindenre gyanakszik, hiszen hallja, olvassa a néha csak szenzációkeltésnek szánt, ám általa ellenőrizhetetlen igazságtartalmú híreket a rákkeltő sült krumpliról, füstölt sonkáról, kolbászról, a paprikában rejtőző méregről, egyes margarinok egészséget veszélyeztető összetevőiről.

Az éberség már állandó társa a fogyasztónak. Igaz, a fórum jeles szakemberei szerint ez el is várható, mert bár teljes mértékben érvényesül nálunk az annyiszor hangoztatott "farmtól az asztalig" történő nyomon követhetősége az élelmiszereknek, meg az élelmiszerlánc ellenőrzött biztonsága, e bonyolult, sokszereplős folyamatból nem hagyható ki a fogyasztó.

Nemrégiben piackutatók felrótták a vásárlóknak, hogy még mindig csak rutinból vásárolnak, nem figyelik a csomagoláson feltüntetett adatokat, a mindent eláruló "E" számokat, csak rakják a kosarukba a polcokról leemelt élelmiszereket.

Jónéhány iskolában már tananyag a tudatos vásárlás, a helyes fogyasztói magatartás, így a jövő nemzedéke minden bizonnyal könnyedén szűri ki majd a jó és rossz árut, cseréltet, visszaad, panasszal él, bírságol. Ma azonban még kiszolgáltatott a vásárló, az élelmiszerlánc mostoha gyermeke. Az ő érdekükben szólalt fel a fórumon Dömölki Lívia, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület élelmiszeripari szakértője. Fogyasztóbarát politikát sürgetett, azt, hogy ne kelljen tartania a vásárlónak vegyszerártalmaktól, fondorlatos átcímkézésektől, lejárt, romlott áruk árusításától, többletszámlázástól, és a csalók, a vásárlók bizalmával rendre visszaélők a nyilvánosság előtt kapják meg megérdemelt büntetésüket.
Talán már nem sokáig marad ez utópia.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását