2024. április 17. - Rudolf

Eltemették Szabó Magdát

Több százan vettek végső búcsút szombaton a Debreceni Köztemetőben a 90 éves korában elhunyt Szabó Magda Kossuth-díjas írótól.
2007. december 1. szombat 16:44 - Hírextra

A központi ravatalozó előtt, a szabadban elhelyezett urnánál Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke búcsúzott az elhunyttól.

"Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" - idézte "az igazi református mondatot" a püspök, hozzátéve, hogy Szabó Magda megtalálta és élte e mondatot.

Az élet vállalás - tette hozzá Bölcskei Gusztáv, aki szerint Szabó Magda életének ez lehet a foglalata.
"Ezt az alapigazságot hozza elénk az írásaiban" - mondta Bölcskei Gusztáv. Felidézte, hogy 85. születésnapjára a debreceni Református Nagytemplom kilincsének másolatát adták át Szabó Magdának, s ahogy a kilincsre ráfonódott a keze, s azt egész este el nem engedte, ez egyfajta vallomás is volt részéről. Az Isten iránti alázat jele.

Jól aludni csak Debrecenben lehet - idézte végezetül Szabó Magdát Bölcskei Gusztáv, hozzátéve: legyen hát könnyű az álma Szabó Magdának.

Szabó Magdától, a Tiszántúli Református Egyházkerület egykori főgondnokától Kocsis Elemér nyugalmazott református püspök vett végső búcsút.

Felidézte, a Magyarországi Református Egyház zsinata 1984-ben hozott törvényt arról, hogy a nők minden megkülönböztetés nélkül tölthetnek be tisztségeket az egyházban, s egy év múlva már Szabó Magdát egyhangúlag választották meg a Tisztántúli Református Egyházkerület főgondnokává, s a Nagytemplom presbiterévé.

Megemlítette azt is, hogy milyen nagy szerepe volt Szabó Magdának abban, hogy az 1988-ban építészetileg megrendült Nagytemplomot német, svájci és holland adományok összegyűjtésével renoválhatták. Szabó Magda már a zsinat elnökségi tagjaként dolgozott azért, hogy a református egyház visszakapja egykori oktatási intézményeit, ami a rendszerváltás után meg is történt.

Kósa Lajos Debrecen város nevében emlékezett meg a cívis város egykori díszpolgáráról.
"Az első a város, te majd 25-szörre következel" - idézte a polgármester Szabó Magda édesapja, Szabó Elek, egykori debreceni kulturális tanácsos lányához intézett szavait. Mint mondta: Szabó Magda megfogadta ezt a tanácsot és ezzel nemcsak élt, de olyan példát mutatott mindenkinek, amit meg kell fogadnunk, meg kell szívlelnünk.

Nagyon szerencsés az a város, akinek ilyen szülöttje van - mondta Kósa Lajos, hozzátéve, hogy Szabó Magda volt Debrecen nagykövete. A város nevét ugyanis Franciaországban vagy Németországban az ő műveiből ismerhették meg.

A debreceni Csokonai Színház művészei nevében Csikos Sándor színművész búcsúzott az írótól, akinek darabjait éveken át játszotta, illetve játssza a társulat. Csikos Sándor felidézte, azokat a felejthetetlen olvasópróbákat, amelyeken személyesen vett részt Szabó Magda.

A magyar színésztársadalom, a rendezők, a színházi emberek nevében Lengyel György, a Csokonai Színház egykori igazgatója vett végső búcsút Szabó Magdától. Lengyel György, aki Szabó Magda kilenc művét vitte színpadra, illetve filmre, s 30 évig dolgozhatott együtt az írónővel, felidézte ennek az időszaknak a legemlékezetesebb állomásait.

A sírnál Bosák Nándor római katolikus megyés püspök vett végső búcsút a hitvalló reformátustól, aki befogadta a katolikus értékeket.

A Szabó Magda hamvainak egy részét tartalmazó urnát szülei sírjában helyezték el végső nyugalomra. Végakaratának megfelelően hamvainak másik felét Budapesten, néhai férje sírjába helyezik december 10-én.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását