2024. május 6. - Ivett, Frida

Még mindig életveszélyben vannak

Még mindig életveszélyes az állapota annak a két kisgyereknek, akik szerdán szenvedtek súlyos égési sérüléseket, amikor kigyulladt a házuk Kiskőrösön. Géppel lélegeztetik őket. Az orvosok reményei szerint hosszú kezelés után ugyan, de felépülnek - mondta
2007. november 29. csütörtök 13:13 - Hírextra
Az idősebb gyermek testének a 80%-a, kis öccsének pedig 50%-a égett meg. Leginkább a fejükön, arcukon és végtagjaikon sérültek a gyerekek - mondta a kezelőorvosuk. Hozzátette, bár mindkét gyerek állapota nagyon súlyos, közvetlen életveszélyben nincsenek. A gyerekek sokkal könnyebben gyógyulnak, mint a felnőttek, így nagy esély van arra, hogy ezek a gyerekek is meggyógyulnak. A Bethesda Kórház égési osztályáról már több 80%-os égési sérült gyereket bocsátottak haza - mondta Szabó Cecília.

A tűz szerdán reggel lobbant fel abban a szobában, ahol a család négy gyereke még aludt. Az anyjuk a ház melléképületében volt, amikor egy nagy robajra lett figyelmes és már csak azt látta, hogy ég a ház. A gyerekeket a szomszédok segítségével tudták kimenekíteni. A gyereke közül ketten súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, két gyerek pedig könnyebb égési sérülésekkel került kórházba. Az anya is megégett.

A tűz okát a tűzoltók még vizsgálják. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt indított ismeretlen személy ellen vizsgálatot - mondta Mihályné Bornemissza Eleonóra, sajtószóvivő.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását