2020. március 31. - Árpád

Színház a szívbetegekért

Évente 800 szívbetegségben szenvedő gyermek születik Magyarországon. A Szívbeteg Csecsemőkért Alapítvány őket, illetve gyógyulásukat szándékozik segíteni azzal az előadással, amelyre december 1-én kerül sor a Lovag utcai Mezei Mária Szeretet Színházban.
2007. november 28. szerda 08:12 - Hírextra

Kilin Ildikó és Balkay László előadóművészek Erzsébet királyné, azaz Sisi életéről szóló "zenés irodalmi performansszal" készülnek a december elsejei jótékony célú programra.

Az előadás - illetve a támogatójegyekből származó bevétel - a Szívbeteg Csecsemőkért Alapítványt segíti.

A Szívbeteg Csecsemőkért közhasznú alapítvány 10 éves fennállása óta 33 millió forinttal támogatott több országos jelentőségű gyermekkórházat, többek között a Tűzoltó utcai Gyermekklinikát, a Heim Pál Gyermekkórházat és az Országos Kardiológiai Intézetet.

Az alapítvány vezetői fél éve találkoztak először a szintén tizedik születésnapját ünneplő Mezei Mária Szeretet Színház művészeivel.

A két intézmény közös ötlete, hogy egy irodalmi zenés esttel szeretnék meglepni a jó szándékú adományozókat.

A kezdeményezés viszonylag újkeletű tehát - tájékoztatta az MTI munkatársát az alapítvány egyik képviselője - de volt már két sikeres teltházas jótékony célú előadás is, igaz, az alagsori színházterem kicsi, mindössze 44 férőhelyes.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását