2024. október 3. - Helga

Környezetkárosítás - feljelentés

Környezetkárosítás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Heves megyei Lőrinci önkormányzata, azt követően, hogy a határértékeket több százszorosan meghaladó nehézfémszennyezést mutattak ki a helyi horgásztóban - közölte hétfőn az MTI-vel a tel
2007. november 26. hétfő 10:18 - Hírextra
A vizsgálatok szerint arzénból 519-szer, bórból 341-szer, a báriumból 313-szor, kadmiumból kétszer, krómból 46-szor, rézből 31,4-szer, higanyból pedig 40-szer több van a tóban az egészségügyi határértéknél - mondta Sárosi Károly.

Ugyanakkor hasonló szennyezést mutattak ki a tavat tápláló Zagyvából és a fő felszíni vízelvezető árokból is - tette hozzá.

Mint elmondta: a vizsgálati eredményekről, az ügyészség mellett, tájékoztatták a környezetvédelmi hatóságot, a tó tulajdonosát, a Magyar Villamos Művek Zrt.-t, illetve Fodor Gábor környezetvédelmi minisztert is.

Egyben arra kértük a helyieket, hogy ne horgásszanak a tóban, illetve kerüljék a vízzel a fizikai érintkezést is - tette hozzá a városvezető.

Közlése szerint a vizsgálatokat egy magáncég végezte el, uniós akkreditációval rendelkező laboratóriumban, azt követően, hogy egyre több bejelentés érkezett az önkormányzathoz a környéken terjengő bűzről.

A nehézfémszennyezést eddig csupán a felszíni vizekből mutatták ki, ám attól tartunk, hogy a szennyezett vízből a talajvízbe is kerülhetett, s ily módon veszélyezteti a környék ivóvízbázisát - mondta Sárosi Károly.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását