2024. március 29. - Auguszta

Sürgeti az OVB-t a Fidesz

A Fidesz továbbra is azt szeretné, hogy tartson ülést az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn a kórházi napidíjról szóló népszavazási kérdés hitelesítési eljárásával kapcsolatban - mondta Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnöki kabinetfőnöke vasárnap Bud
2007. november 25. vasárnap 15:20 - Hírextra
"Holnap tartson ülést az Országos Választási Bizottság. A holnapi nap délelőttjén az Országos Választási Iroda kérdezze meg az aláírások hitelesítését végző közigazgatási szervet, hogy az végzett-e a munkával a kórházi napidíj ügyében. Meglepetés fogja őket érni, azt a választ fogják kapni, hogy igen, végeztünk. Ezen jelzés alapján az OVB hitelesíteni tudja az első kérdést" - mondta Deutsch-Für Tamás. A hétfői ülés összehívását a héten a Fidesz és a KDNP elnöke, valamint a két párt által a testületbe delegált tagok is kezdeményezték.

A Fidesz-KDNP megfigyelője szerint a kórházi napidíjjal kapcsolatban valamennyi munkafázissal végzett az arra hivatott Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala. Pontosan megszámolták a benyújtott aláírásokat, a szignókat számítógépen rögzítették, ezeknek öt százalékát tételesen ellenőrizték, pénteken pedig végeztek az úgynevezett felülellenőrzési munkával is - tette hozzá Deutsch-Für Tamás.

Ezzel szemben az OVI vezetője és az OVB elnöke is azt állítja, hogy az aláírások hitelesítése még nem fejeződött be ebben a kérdésben, ami "valótlan, hamis, hazug állítás" - mondta a politikus. Hozzátette: a választási iroda és a bizottság a népszavazási és a választási eljárási törvény "betűjét és szellemét megszegve újabb hatalmi praktikával próbálja késleltetni az aláírások hitelesítését".
Deutsch-Für Tamás szerint az aláírások hitelesítésének késleltetése érezhetően politikai indíttatású.
Az MTI kérdésére a politikus elmondta: a jelen helyzetben nincs mi ellen jogorvoslattal élnie a pártnak, a bürokratikus huzavona azonban elfogadhatatlan és "súlyosan törvénytelen".

A távirati iroda további felvetésére Deutsch-Für Tamás elmondta: ha az OVB mégsem tart ülést hétfőn, akkor a párt tovább fogja követelni a testület összehívását a kórházi napidíjjal kapcsolatos népszavazási kérdés kapcsán, "nem fogunk ebbe belenyugodni".

Deutsch-Für Tamás hangsúlyozta: a kérdést hétfőn az Országgyűlés elé viszi.

A politikus aláhúzta, hogy 2004-ben a kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor a szintén 320 ezer aláírás hitelesítéséhez 37 nap kellett.

A kórházi napidíjról, a vizitdíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezésekhez összegyűlt egyenként körülbelül 320 ezer aláírást október 24-én nyújtotta be a Fidesz és a KDNP az Országos Választási Irodához.

Orbán Viktor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke csütörtökön nyílt levélben kérte a testület elnökétől az Országos Választási Bizottság soron kívüli összehívását november 26-ra. A két párt bizottságba delegált tagjai egyetértettek a pártelnökök kezdeményezésével.

Szigeti Péter, az OVB elnöke a két pártelnök csütörtöki levelére reagálva pénteken a kérést arra hivatkozva utasította el, hogy meg kell várnia a "hivatalos jogi aktust, az értesítést az aláírás-ellenőrzési munka befejeződéséről és eredményéről". Mint közleményében írta, a hivatalos értesítést követően kell megszerveznie a testület határozatképességét biztosító ülést, amit "természetesen haladéktalanul" meg is fog tenni.

Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője arról számolt be az MTI-nek, hogy amint végez a hivatal az aláírások ellenőrzésével, azonnal jelentést tesznek az OVB-nek, a választási bizottság pedig soron kívül összeül és dönt az aláírások hitelesítéséről. Ezt a határozatot pedig azonnal átadják az Országgyűlés elnökének.

Urbán György, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala vezetője pénteken délután azt tudatta a távirati irodával, hogy az eddigi munkafolyamatok részeredményei alapján valószínűsíthető a Fidesznek a kórházi napidíj eltörlését célzó népszavazási kérdéséhez gyűjtött több mint 320 ezer aláírásnak a hitelesítése.

Mint mondta, tényszerűen nem állapítható meg az, hogy lezárult volna az aláírások hitelesítése, mivel még további ellenőrzésekre van szükség. Így például a hibásnak jelölt tételek felülvizsgálatára és a dupla tételek kiszűrésére is.

A hivatalvezető közölte, hogy az eredményről várhatóan december 5-6-án tesz jelentést az OVB-nek, az OVB pedig várhatóan a december 8-i ülésén dönt a jelentésről.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását