2024. május 10. - Ármin, Pálma

Pelikán elvtárs tovaszállt

Egy Magyarországon már kétszáz éve nem költő madarat fedeztek fel Nagykanizsa közelében, a mórichelyi halastavaknál. A nagy termetű Rózsás gödény - ismertebb nevén pelikán - Afrikában és Ázsiában elterjedt faj. Az még a szakemberek előtt is rejtély, hogya
2007. november 25. vasárnap 16:33 - Hírextra
A Rózsás gödényt a mórichelyi halastavak halőre fedezte fel néhány nappal ezelőtt. Azonnal értesítette a helyi televíziót, így felvételek is készültek a madárról, ami Magyarországon körülbelül annyira ritka, mint a fehér holló. A halőr mégis tudta, hogy mit lát.

"Rögtön tudtam, csak nem mertem hinni a szememnek" - mondta a Független Hírügynökség tudósítójának Simon Zsolt.

A több mint tíz kilós rózsás gödény madarászok tucatjait vonzotta a mórichelyi halastavakhoz. Mindenki látni akarta az állatot, hiszen ezen a vidéken igazi különlegesség a megjelenése. Európában, az állatkerteken kívül, legfeljebb a Duna-deltában, illetve Török- és Görögországban találkozni vele - mondta a szakértő. Farkas Péter természetvédelmi mérnök arra gyanakszik, hogy a mórichelyi halastavaknál tanyázó példány is egy állatkertből szökött meg, vagy nagyon eltévedt.

A rózsás gödény néhány nap pihenés után továbbrepült. A halászok ezt csöppet sem bánják, mert a madár naponta két kilogramm halat fogott ki előlük a tóból.
Forrás: fh
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását