2024. április 20. - Tivadar

Többnyelvű könyvesbolt a fővárosban

A krakkói Austeria könyvesboltot nyitott kedden Budapesten, a VII. kerület Nagydiófa utca 30-32. alatt - elsőként a lengyel kiadók közül. Az üzletben angol nyelvű könyveket is forgalmaznak.
2007. november 21. szerda 06:51 - Hírextra

Könyvek, fotóalbumok, plakátok, naptárak, régi térképek az egykori Galíciáról, meg klezmer lemezek találhatók az üzletben. A megnyitón Leopold Kozlowski karmester dedikálta A legszebb zsidó dalok és dallamok című könyvét, valamint Az utolsó klezmer Galíciában című lemezét.

A bolt hátsó felében egy régi kapualj is az üzlethez tartozik, ezt rendezték be kiállító helyiségnek. 30-35 tablón azok a bélyeg-pályamunkák láthatók, amelyeket a krakkói Képzőművészeti Akadémia diákjai készítettek abból az alkalomból, hogy 700 éve telepedtek le az első zsidók Krakkóban. A grafikákon portrék, és a dél-lengyel város jellegzetes épületei láthatók. A pályázatot az Austeria kiadó hirdette meg 2004-ben.

Sitko Katarzyna, a budapesti bolt vezetője elmondta az MTI-nek, hogy a zsidósággal foglalkozó, főleg angol nyelvű könyveket hoztak, de lesz lengyel és magyar nyelvű könyvsarok is. A bolt hátsó szobájában új, angol nyelvű tudományos munkák sorakoznak a polcokon, az Egyesült Államokból hozatták őket.

A nyitáskor már mintegy ezer könyvcímből lehetett válogatni, és 40 lemez is rendelkezésre áll, főleg Közép-Kelet-Európa hagyományos zsidó zenéje: a klezmer, de megtalálható a polcon a világzene és a komolyzene is.

Szépek a régi térképek az Osztrák-Magyar Monarchia különböző területeiről, és szintén régi plakátok, amelyek könyveket reklámoznak.

Találhatók a könyvesboltban albumok is, mint például a mai Jeruzsálemről készült képeskönyv, Bruno Schultz (1892-1942) író, grafikusművész rajzai, a XIX. század fordulójának városképei, portréi.

Vannak a boltban jegyzettömbök, saját kiadású zsidónaptár, fotóalbumok Lengyelországról és képzőművészeti kiadványok, valamint képeslapok.

A lengyel Austeria Kiadó 2000-ben nyitotta meg boltját Krakkó zsidó negyedében lengyel, angol és héber nyelvű könyvekkel.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását