2024. október 10. - Gedeon

Emelik a teherautók behajtási díját

A következő 3 évben újabb 300 kilométernyi utat újíthatnak fel a fővárosban. Jövőre a tízszeresére emelkedik a teherautók behajtási engedélyének díja, amelyből egyebek mellett P+R parkolókat építenek. A főpolgármesteri kabinet első olvasatban tárgyalta a
2007. november 20. kedd 06:53 - Hírextra
Amennyiben a kormány ismét támogatja a fővárosi útfelújítási programját, akkor a következő három évben újabb 300 kilométernyi utat építhetnek újjá Budapesten - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a főpolgármesteri kabinet hétfői ülése után Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója. A beruházás teljes összege 28 milliárd forint. 2010 végére így a fővárosi utak 70 százaléka megújulhat.

A főváros több mint 587 millió forint támogatást kér a gazdasági tárcától, a főváros környéki HÉV bérletek támogatására. A GKM ugyanakkor jelezte, hogy jövőre már nem támogatja a 65 évnél fiatalabb nyugdíjasok kedvezményes bérletét. Ha nem változik a tárca álláspontja, akkor többszörösére emelkedhet 4 ezer nyugdíjas helyközi bérletének ára.

A Főpolgármesteri Kabinet a jelenlegi 800-ról jövőre 8000 forintra emeli a 3,5 tonnás teherjárművek behajtási engedélyének havi díját. Ez az összeg 1990 óta nem emelkedett. Az így várhatóan befolyó 1 milliárd forintból P+R parkolókat, mélygarázsokat és parkolóházakat épít a főváros. A kevésbé környezetszennyező járművek azonban kedvezményt kapnak. Egy EURO 5-ös minősítésű teherautó után például csak a díj felét kell megfizetni. Szigorítják az ellenőrzéseket és az engedélyek rendszámokra lesznek érvényesek. Korábban ugyanis előfordult, hogy egy vállalat mindössze 2 behajtási engedélyt kért, ám azt 200 jármű használta.

A Főpolgármesteri Kabinet döntése értelmében jövőre már nemcsak a magánszemélyek, hanem a cégek tulajdonában lévő ingatlanok után is luxusadót kell fizetni, ha azok értéke meghaladja a 100 millió forintot.

Jövő nyáron várhatóan átadják az M0-ás körgyűrű északi Duna-hídját. A forgalom zavartalan biztosítása érdekében addigra 2x2 sávosra bővítik a Külső Váci utat.

A Fővárosi Közgyűlés november 29-én dönt a fenti kérdésekről.

A kabinet első olvasatban tárgyalta a főváros 2008-as költségvetésének tervezetét is. Budapest nem számol az állami források bővülésével. A jövő évi büdzsét február végén fogadhatják el.

A Főpolgármesteri Kabinet hétfőn nem tárgyalt a BKV 2008-as jegy-és bérletárairól. A tervek szerint ez körülbelül három hét múlva kerülhet a kabinet elé, így erről a Fővárosi Közgyűlés csak december 20-án szavaz majd.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását