2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Sikeres vadászszezon

Jó eredményeket hozott az őszi vadászszezon Győr-Moson-Sopron megyében. A győri és a soproni bírálatokon csaknem háromezer elejtett állat trófeáját vizsgáltak meg, s közülük számos aranyérmet érdemelt ki.
2007. november 15. csütörtök 10:35 - Hírextra
- Nem panaszkodhatunk az idei szarvasbőgésre - mondta az MTI-nek Pintér Csaba, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal földművelésügyi igazgatóságának vadászati és halászati osztályvezetője. - A hosszan tartó bőgés ideje alatt október 31-ig 541 gímszarvast ejtettek el a megye vadászai. Ezenkívül 11 dámbika is terítékre került. Sikerült 2284 őzbakot és 83 vadkant is leteríteni. Igaz, a bíráláskor más megyék trófeáival is találkoztunk, de azt elmondhatjuk, hogy 4 arany- és 45 ezüst-, valamint 133 bronzérmes gímszarvastrófea a mi erdeinkből származik - mondta a szakember.
Külön öröm Pintér szerint, hogy a Bakony megyébe nyúló részén és a ciráki erdőben tíz kilogramm feletti agancssúlyú egyedek is puskavégre kerültek. Őzből a legtöbbet országban a Győr-Moson-Sopron megyei vadászok ejtettek el. Míg a vizsgált szarvasagancsok súlyra és - szakmai kifejezéssel - felrakásra is kiemelkedők, addig az őzbakok az enyhe, táplálkozáshoz kiváló körülményeket biztosító tél ellenére is gyengébb felrakást értek el. Ezért köztük csak egyetlen aranyérmes akadt. A jócskán elszaporodott vaddisznók között viszonylag kevés, 16 centiméter fölötti agyarral rendelkező kant értékelhetett a zsűri.

A szarvasbőgés időszaka után indul a vadászat az apróvadra. Nyúlból és fácánból is szép számmal akad a megyében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását