2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Harry Potter egyenruháját hordják

Unták és utálták a tanulást a nottinghami Robert Mellors elemi iskola diákjai, és ez meglátszott eredményeiken is. Az intézmény vezetői végső kétségbeesésükben Harry Potterhez fordultak, és a varázslófiú ismét csodát tett.
2007. november 15. csütörtök 15:42 - Hírextra

A Robert Mellors nebulói immár olyan egyenruhát viselnek, mint a Roxfort tanoncai, tantárgyaikat Harry, Ron és Hermione tanmenete után nevezték el, az iskola egyes épületeit átkeresztelték Griffendélnek, Mardekárnak, Hollóhátnak és Hugrabugnak. Matematikaórán "varázspálcát" használnak, angolórán a sorozat első könyvéből, a Harry Potter és a bölcsek kövéből választhatnak egy fejezetet elemzés céljából, sőt, színielőadást is tartanak belőle.

Tornaórán pedig azt tanulják meg, miként tudják megőrizni egyensúlyukat úgy, ahogyan Harry és barátai használják a seprűnyelet. Közben elmélyedhetnek a repülés történetébe, természettudomány-órán pedig a füvek rejtelmeivel ismerkednek. A számítástechnikai órán a Roxfort virtuális térképe nyomán kell megrajzolniuk saját iskolájuk térképét. Donna Chambers igazgatónő sem lóg ki a sorból: ő is gyakran ölti fel a Roxfortból ismert ruhákat.

Az újítás elnyerte jutalmát: a Robert Mellors három év alatt az angol iskolák legrosszabbjai közül a legjobbak közé emelkedett, kiérdemelve a brit iskolai főhatóság külön dicséretét.

"Olyan kis iskola vagyunk, ahol a gyerekek eldönthetik, hogyan akarnak tanulni. Azért akartam idejönni, mert az iskola szegények lakta területen van, és nagyon rossz volt a híre. Ma már a gyerekeink 90 százaléka továbbtanul" - mondja büszkén Chambers, aki szerint nemcsak a kreatív programoknak köszönhető a siker, hanem annak is, hogy a tanárok is mindent elkövetnek, akár kockáztatnak is azért, hogy ihletet adjanak a gyerekeknek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását