2024. március 29. - Auguszta

Francia mozikban a Fehér tenyér

Nagy érdeklődés mellett mutatták be Párizs egyik leglátogatottabb multiplex-mozijában, az UGC Les Halles-ban kedden este Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmjét, amelyet húsz kópiával jövő héttől vetítenek egyszerre francia művészmozik és a legnagyobb há
2007. november 14. szerda 12:27 - Hírextra
A bemutató közel négyszáz fős közönsége nagy tapssal fogadta a számos fesztiváldíjjal jutalmazott magyar film alkotóit. A rendező külön köszönetet mondott a világforgalmazó Onomának, Mathieu és Peter Kassovitz producereknek, valamint a francia forgalmazónak, az Épicentre Films-nek, "akik nélkül a Fehér tenyér nem tudta volna átlépni Magyarország határait, és külföldön azt se tudták volna, hogy létezik".

Hajdu Szabolcs szerint a nagy kultúrájú országok véleménye mindig visszahat a kis országoknak önmagukról kialakított képére, ezért tartja fontosnak, hogy az angolszász, a német és francia kultúrák érdeklődjenek és nyitottak legyenek a kis népek kultúrái iránt, mert ezzel elképzelhetetlen lehetőséget adnak nekik és gazdagítják az egyetemes kultúrát is. A rendező arra kérte párizsi bemutatójának közönségét, hogy figyeljenek oda a közép-európai és azon belül is az egyre jobb magyar és román filmekre, amelyek sorra bizonyítanak a nemzetközi fesztiválokon.
Magyar filmnek régóta nem volt a Fehér tenyérhez hasonló méretű beharangozása Franciaországban. Ezt Daniel Chabannes, a film francia forgalmazója részben személyes okkal magyarázta: a 2006-os, 59. cannes-i filmfesztiválon fedezte fel Hajdu Szabolcs alkotását, és azért is figyelt fel rá, mert maga is tornásznak készült gyerekkorában, így nagyon megragadta a magyar tornászok egykori edzéseit felidéző alkotás. A másik ok viszont a forgalmazó szerint az, hogy a kelet-európai mozit most kezdik újra felfedezni Nyugaton, az Európai Unió újonnan csatlakozott országai és azok kultúrái pedig egyre jobban érdeklik a francia médiát is.

Hajdu Szabolcs a bemutatót követő több száz fős fogadás kapcsán az MTI-nek elmondta: még soha nem volt akkora felhajtás filmje körül, mint a párizsi premieren, de ennek ellenére azt a "gyomorgörcsöt" már nem érzi, mint a Magyar Filmszemlén, ahol másfél éve mutatták be a Fehér tenyér című filmet és ahol elnyerte a rendezői díjat és a külföldi kritikusok díját is megkapta megosztva.

Hajdu Szabolcs saját bevallása szerint csak megélt, személyes dolgok alapján készít filmeket, másképp nem is látná értelmét. A magyar mozikban november 29-től látható legújabb alkotása, az Off Hollywood. Főhőse egy fiatal filmrendezőnő (Török Illyés Orsolya), akinek egy majdnem olyan premier előtti napját meséli el Hajdu Szabolcs, amilyet Párizsban is megélt, ahol 24 óra alatt harminc interjút adott a francia médiának.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását